Helyi közélet

2014.05.27. 11:54

Felfüggesztett a kiskutyák megkínzójának

Debrecen - A szomszédasszonnyal régóta haragos a vádlott viszonya.

Debrecen - A szomszédasszonnyal régóta haragos a vádlott viszonya.Állatkínzás bűntette miatt egy év négy hónap – végrehajtásában három évre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélték Cs. Istvánt, akinek az ügyét gyorsított eljárásban tárgyalta a Debreceni Járásbíróság. A vádlottnak a 4 ezer forintos bűnügyi költséget is meg kell fizetnie.

A vámospércsi férfi a vádhatóság szerint május 22-én délelőtt négy kóbor kutyát dobott élve a szennyvízaknájába, mert nem akarta, hogy az ebek az udvarára szokjanak. A hathetes állatok belefulladtak a vízbe.

A vádlott dr. Nagy István András bíró kérdésére azt mondta, a szomszédja kérte, hogy távolítsa el a kutyákat a portáról, és nem gondolt arra, hogy menhelyet keressen fel. A férfit a másik szomszédja jelentette fel, aki ruhák teregetése közben látta, mi történik. Róla Cs. István a tárgyalás után portálunk kérdésére azt mondta, régóta haragos a viszonyuk, úgy gondolja, emiatt hívta ki a rendőrséget a szomszédasszonya.

A férfi a bíróság előtt megtörtnek látszott. Többször is hangsúlyozta, hogy megbánta tettét. Az utolsó szó jogán arról is beszélt, hogy pszichiátriai beteg, krónikus depresszióban szenved.

Büntetlen élőéletű

A bíró az ítélet indoklásában azt mondta, súlyosbító körülményként értékelte az ilyen jellegű bűncselekmények elszaporodását, hogy ellenállásra képtelen állatok sérelmére követte el tettét, és nem keresett más megoldást a problémára. Enyhítő körülményként vette számításba azonban a bíró a vádlott büntetlen előéletét és beismerő vallomását, ezeket figyelembe véve tekintett el dr. Nagy István András az egy év négy hónapos szabadságvesztés végrehajtásától.

A határozatot a vádlott és védője elfogadta, az ügyész háromnapos gondolkodási időt kért, így az ítélet egyelőre nem jogerős.

HBN


Vámospércs - A Készenléti Rendőrség járőrei fogták el Vámospércsen azt a férfit, aki négy kiskutyát bedobott egy szennyvízelvezető aknába. A helyi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a tettes ellen folytatott nyomozást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában