Helyi közélet

2014.01.29. 10:05

„Szó sincs telekosztogatásról”

Debrecen - Pajna Zoltán szerint a város éppenséggel keres a Liget lakóparki üzleten.

Debrecen - Pajna Zoltán szerint a város éppenséggel keres a Liget lakóparki üzleten.

A város korábban közterületként hasznosított zöld sávokat szinte ingyen az ott élők használatába adott; informátorunk úgy tudja, hogy a bérleti szerződések harminc évre szólnak, és havi ezer forintos bérleti díjat tartalmaznak. Sokan már odébb is tolták a telekhatárukat…

Magántulajdon volt

– A Liget lakópark úgy jött létre, hogy egy magánszemély építési telkeket alakított ki és értékesítette azokat. A telkek között magántulajdonban lévő, ám közös használatú zöldterületeket és utakat alakítottak ki, melyeket a beruházó a lakóközösség gondozásába kívánt adni. Mivel ez a szándéka meghiúsult, az érintett területeket az önkormányzatnak át kellett venni és a közforgalom számára megnyitni. A város tehát térítésmentesen jutott tulajdonhoz, csakhogy a zöldterület gondozása évi tízmilliós nagyságrendű ráfordítást igényelt volna. Mivel a telektulajdonosok közül többen jelezték, hogy a telkükkel határos parkrészt szívesen gondoznák (amennyiben azt a saját telkükkel összenyithatják), a tulajdonosi bizottság még 2010-ben a szóban forgó területek bérbe adásáról döntött – idézte fel az előzményeket Pajna Zoltán, a körzet önkormányzati képviselője.

Tőle tudtuk meg, hogy a bérleti szerződések határozatlan időre szólnak, a havi bérleti díj összege pedig négyzetméterenként nyolc forint plusz áfa.

A teljes cikk a Hajdú-bihari Napló csütörtöki számában, vagy a naplo.hu-n olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában