Helyi közélet

2013.11.26. 12:10

Felgyújtották a konténert

Debrecen - A debreceni nyomozók vádemelést javasolnak az ellen a két fiú ellen, akik felgyújtottak egy szelektív hulladékgyűjtő konténert.

Debrecen - A debreceni nyomozók vádemelést javasolnak az ellen a két fiú ellen, akik felgyújtottak egy szelektív hulladékgyűjtő konténert.

Egy férfi telefonon tett bejelentést 2013. augusztus 20-án 2 óra 20 perckor a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, mert látta amint Debrecenben a Széchenyi utcán található egyik élelmiszerüzlet előtt ismeretlen tettesek felgyújtották a szelektív hulladékgyűjtő konténereket.

A kiérkező rendőrök a helyszín közelében intézkedés alá vontak két gyanúsan viselkedő fiút, majd további adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek.

A nyomozók megállapították, hogy a két debreceni lakos megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével, ezért a 19 éves V. Feliciánt és 17 éves társát gyanúsítottként hallgatták ki.

Velük szemben rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában