Helyi közélet

2013.10.20. 17:15

Debreceni Aneszteziológiai Napok - Mérföldkő az idegpályára "állóknak"

Debrecen - A klinikai idegtudományok legfrissebb eredményeit összegző, a hazai szakirodalomban hiánypótló könyvet mutattak be a Debreceni Aneszteziológiai Napok (DAN) keretében pénteken a Kölcsey Központban.

Debrecen - A klinikai idegtudományok legfrissebb eredményeit összegző, a hazai szakirodalomban hiánypótló könyvet mutattak be a Debreceni Aneszteziológiai Napok (DAN) keretében pénteken a Kölcsey Központban.

A Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás című kötet nem elméleti, tudományos értekezés, hanem gyakorlati segítséget kíván nyújtani az idegrendszeri problémákkal foglalkozó orvosok számára – mondta az egyik szerző, Dr. Fülesdi Béla egyetemi tanár. A kötet a szakma konszenzusát, együttműködésének eredményességét bizonyítja, hiszen megalkotásában nem csak a DE OEC érintett tanszékének munkatársai, hanem hazai és nemzetközi szakértők is közreműködtek. Dr. Tassonyi Edömér egyetemi tanár kiemelte: a könyv szerkesztése közben realizálta magában, hogy sok éves tapasztalata, csupán egy kis része annak, amivel a klinikai gyógyászat foglalkozik.

A tizenegyedik alkalommal megrendezett kongresszus fő témái az idén a neuroanesztézia és neurointenzív ellátás, a folyadékterápia, az agyhalál-diagnosztika és donorellátás, az izomrelaxánsok és klinikai alkalmazásuk. A két napos program két kurzust is tartalmaz. Ezeken a tanfolyamokon a résztvevők elmélyíthetik az agyhalál meghatározással és donor-kondicionálással kapcsolatos gyakorlati ismereteiket. A kongresszuson részletesen ismertetett témák pedig biztos alapot jelenthetnek a további szakmai munkához.

HBN-HaBe


Debrecen, 2013. október 18., péntek (MTI) - Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás címmel hiánypótló szakkönyvet jelentetett meg a Medicina kiadó. Az idegsebészeti beavatkozások fájdalommentesítésével és az idegi betegségek intenzív ellátásával foglalkozó művet a Debreceni Aneszteziológiai Napok (DAN) keretében mutatták be pénteken Debrecenben.


Debrecen - Tizenegyedik alkalommal rendezik meg Debrecenben a DAN-t, melynek a nagy érdeklődésre tekintettel immár a Kölcsey Központ ad otthont október 17-19. között. A kongresszus fő témái az idén a neuroanesztézia és neurointenzív ellátás, a folyadékterápia, az agyhalál-diagnosztika és donorellátás, az izomrelaxánsok és klinikai alkalmazásuk.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában