Helyi közélet

2013.10.10. 09:42

Akár véglegesen is elvehetik a szabadságát

Debrecen - Az ügyészség megfosztaná a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségétől azt a középkorú debreceni férfit, akit a Debreceni Törvényszék márciusban első fokon életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtott azzal, hogy legkorábban 30 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

Debrecen - Az ügyészség megfosztaná a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségétől azt a középkorú debreceni férfit, akit a Debreceni Törvényszék márciusban első fokon életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtott azzal, hogy legkorábban 30 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

Szerdán a Debreceni Ítélőtábla másodfokú eljárása során elhangzottak a perbeszédek, az ítélethirdetést viszont elnapolták.

Ny. István 2010. tavaszi szabadulását követően egy évvel ismerkedett meg a sértettel, akivel gyakran italoztak. 2011 júliusában felöntöttek a garatra, és szex is volt az újkerti kis házban. Mivel a sértett kedélyjavító gyógyszereket szedett, az alkohol hamar megártott neki. A férfi a házuk előtt cigarettázott, amikor társa elvesztette az egyensúlyát, nekiesett egy üveges szekrénynek és elesett. A vádlott ágyba fektette, majd újra a kocsmába ment. Később ismételten közeledett a társához szexuálisan, s amikor az nem tudott megfelelni az elvárásoknak, addig ütötte a gyenge testalkatú nőt, hogy annak gerince és több bordája is eltörött. Ezt követően mentőt hívott azzal, hogy szívbeteg ismerőse infarktust kapott… Bár pár perc múlva le akarta mondani a bejelentést, a mentők megérkeztek.

Ny. István 1998-ban ugyanebben a lakásban végzett egy nővel, aki második áldozatához hasonlóan gyönge alkatú volt. Őt szintén agyonverte.

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában