Vendégjegyzet: Gondolatok a felsőoktatásról

A leköszönő rektor privilégiuma, hogy az intézményvezetés felelősségét hátrahagyva az egyéni vélemény luxusát is megengedheti magának a felsőoktatás helyzetértékelésekor. Dr. Fábián István jegyzete.Kezdjük egy sokak számára talán sokkoló kijelentéssel: összességében a magyar felsőoktatás az elmúlt évtizedekben kiemelkedően jól teljesített, és a sikerágazatok között kellene számon tartanunk. Belátom, különös kijelentés ez, amikor a napi sajtó tele van a felsőoktatás válságáról szóló hírekkel, és sokan azt gondolhatják, hogy heveny napszúrás vagy valamilyen tudatmódosító szer késztet erre a kijelentésre. Pedig csak arról van szó, hogy nem kellene összekevernünk a felsőoktatás teljesítményét minősítő tényeket az elmúlt években tapasztalt példátlan forráskivonás hatására kialakult válsághelyzet következményeivel.

Az összehasonlító elemzésekből, pl. az OECD vagy GVI (az Iparkamara háttérintézménye) felméréseiből származó adatok cáfolják a demagógiával ötvözött és gyakran minden alapot nélkülöző lesújtó minősítéseket. A tények makacs dolgok. Tény ugyanis, hogy nemzetközi összevetésben a magyar felsőoktatás hatékonyan működő rendszer, a diploma „előállításának” költségei lényegesen alacsonyabbak nálunk, mint más európai országokban. Tény: a magyar diplomának értéke van; versenyképességét bizonyítja, hogy külföldre távozó diplomásaink többsége minőségi állásban tud elhelyezkedni. Tény, hogy hazánkban a diplomások munkanélküliségi rátája lényegesen kisebb, mint az alacsonyabb végzettségűeké, és az is tény: a diplomások életkilátásai magasan az átlag felett vannak. Talán arról sem árt megemlékezni: az OECD országok között egyedülálló módon nálunk élete során egy átlagos diplomás több hasznot hajt az országnak, mint saját magának. Másként fogalmazva, az állam számára is kedvező befektetés a diploma.

A minőséget jelzi az is: az elmúlt időszakban kiemelt és kutatóegyetemeink egyre gyakrabban kerülnek be a nemzetközi rangsorok első hat-, hétszáz intézménye közé, vagy esetenként még ennél is rangosabb helyre. Az első látásra jelentéktelennek tűnő helyezések miatt fanyalgóknak jegyzem meg: egy ilyen eredmény elérése a jóval több, mint húszezer nyilvántartott felsőoktatási intézmény között olyan, mintha a nemzeti labdarúgó-válogatott a világrangsor első hatjába bekerülne. Érdemes hozzátenni: az említett egyetemeken tanul hallgatóink mintegy 60 százaléka; az ezekben az intézményekben működő kutatócsoportok pedig döntő módon járulnak hozzá a magyar tudományos és innovációs eredményekhez.

A magyar felsőoktatás tehát szép sikerekkel büszkélkedhet, de mindez nem jelenti azt, hogy problémái ne lennének. Ezen problémák részletes elemzése túlmutat egy rövid írás keretein, de az okok említése elkerülhetetlen. A magam részéről a bajok fő forrásának azt tekintem, hogy megrendült a döntéshozók és a társadalom egy részének bizalma a felsőoktatási intézményekben. Ezt a bizalomvesztést jelzik olyan sarkos kitételek, miszerint a magyar felsőoktatás nem termel értéket, és egészét tekintve csak az államadósságot növeli (Széll Kálmán Terv I.). Ebből az alapállásból kiindulva az utóbbi években elindult egyfajta öngerjesztő folyamat, „sikk lett” a felsőoktatást kritizálni és negatív színben feltüntetni. Egyedi, bár valós és esetenként súlyos problémák általánosítva, a felsőoktatás egészére ráhúzva jelentek meg a közvéleményben. A Magyar Rektori Konferencia a rendszer reformjának szándékával közreműködött egy problématérkép összeállításában, de ez inkább csak olaj volt a tűzre, sokak szerint a gyengeség beismerésének a jele. Pedig ezt a hozzáállást a minőségi felsőoktatásért érzett elkötelezettség diktálta. A felsőoktatás egyetemes értékeit messzemenően szem előtt tartó, felelősséggel megfogalmazott javaslatok többnyire süket fülekre találtak. Pedig lett volna mit megbeszélni, a félreértéseket tisztázni és a helyzetből való kibontakozás lehetőségeit feltárni. Számos alapkérdés egyértelmű tisztázásának elmaradása mára a felsőoktatás működésének egyértelmű gátjává vált. A közelmúltban a felsőoktatásért felelős államtitkár kinevezése sok vonatkozásban új helyzetet teremtett. Igaz ugyan, hogy az intézmények stabil működésének finanszírozása mind a mai napig megoldatlan, de legalább már van kivel tárgyalni. Különösen nagy a várakozás a Felsőoktatási Kerekasztalon folyó tárgyalások kimenetét illetően. A következő hónapokban fog eldőlni, lehetőséget kap-e a magyar felsőoktatás küldetésének beteljesítésére, vagy kiszámíthatatlan, folyamatosan leépülő pályán marad. Nem kevés, a jövőnk a tét, mert az ország felemelkedése elképzelhetetlen egy stabilan működő, a tudás megőrzéséért, fejlesztéséért és átadásáért elkötelezett felsőoktatás nélkül.

 -Dr. Fábián István -

(A szerző a Debreceni Egyetem pro-rektora)