Helyi közélet

2012.12.30. 12:42

Tizenkét óránk van a bombettázásra Debrecenben

Debrecen - Már kevesebb a kéz- és szemsérült, de azért minden év végén előfordulnak riasztások.

Debrecen - Már kevesebb a kéz- és szemsérült, de azért minden év végén előfordulnak riasztások.Idén áprilistól 150 ezer forintig terjedő bírsággal sújthatók a pirotechnikai szabályok megszegői, míg a petárdázók évek óta ilyen szigorú büntetéssel számolhatnak. S bár az utóbbi időben érezhetően kevesebben durrogtatnak szilveszterkor, mint a petárdázás 2005-ös betiltását megelőzően, azért van kereslet. Ha nem így lenne, az a két férfi sem bukott volna le, akiket két és fél ezer darab petárda árusítása, birtoklása miatt állítottak elő pénteken a debreceni Zsibogóról. Kovács Károly rendőrségi szóvivő a Naplónak elmondta: a tetteseknél közvetlenül hatszáz petárdát találták, a többi a gépkocsijukból került elő. A 40 éves férfi és 21 éves társa ellen szabálysértési eljárás indult, árujukat elkobozták.

Szatmári József, a debreceni mentőállomás irányítócsoportjának vezetője hangsúlyozta: bár az utóbbi években már csak elvétve találkoznak tűzjáték-balesetekkel, legyen észnél, aki ilyet használ és a közelben tartózkodók is figyeljenek. – Maradandó kéz- és szemsérüléseket okozhat a könnyelműség, az óvatlanság. Akinek a kezében robban fel a tűzijáték, akár az ujjait, ujjperceit is elvesztheti, erre volt példa az elmúlt években. De a repeszektől is elszenvedhetünk súlyos szemsérülést, mint ahogy az megtörténik balesetek során – fűzte hozzá.

 

Általános tudnivalók

A hatályos jogszabályok szerint a csekély hatóanyag-tartalmú első, és az alacsony kockázatúnak minősített második pirotechnikai osztályba tartozó termékek forgalmazása egész évben szabad. Előbbit (mint a földön pörgő, színváltó „tűzvirág” vagy a recsegő-ropogó „sárkánytojás”) csak a 14., utóbbit (ezek a termékek már a levegőbe is emelkednek) a 16. életévüket betöltött személyek vásárolhatják, használhatják.

A harmadik pirotechnikai osztályba sorolt tűzijátékokat (mint például a bombettatelepeket) december 28. és 31. között – engedély nélkül – csak nagykorúak vehetik, birtokolhatják, tárolhatják, s a felhasználásuk is kötött: csak december 31-én 18 órától másnap reggel hatig hozhatók működésbe.

A negyedik osztályba tartozó, nagy hatóanyag-tartalmú tűzijátékokat ez időszakban is csak szakképzett pirotechnikus veheti meg érvényes felhasználási engedély birtokában.

Fontos, hogy ne vásároljunk illegális árustól, mert ezzel magunkat és környezetünket is veszélyeztetjük. A fel nem használt, hibás vagy lejárt szavatosságú terméket szilvesztert követően 5 napon belül a forgalmazónak vissza kell vinni, s ő köteles azt térítésmentesen, a költség felszámítása nélkül visszavenni.

A legálisan forgalmazott pirotechnikai termékeket onnan ismerni meg, hogy magyar nyelvű, közérthető használati és kezelési útmutatót is tartalmaz.

HBN

 

Fontos szabályok

  • A tűzijátékok más tűzveszélyes anyagokkal együtt nem tárolhatók!
  • Lezáratlan pirotechnikai terméket felügyelet nélkül hagyni tilos!
  • Tetőtérben és alagsorban, pincében pirotechnikai terméket tárolni nem szabad!
  • Elnedvesedett és utána kiszáradt, illetve valamilyen okból sérült burkolatú pirotechnikai termékeket a többitől el kell különíteni!
  • A hibás terméket felhasználni tilos, a vásárlás helyére kell visszavinni!
  • Egy lakóegységen (például lakás, családi ház) belül összesen csak az egy magánszemély által birtokolható mennyiségű pirotechnikai termék tárolható!
  •  

    Jótanácsok

  • Tűzijátékot kizárólag engedéllyel rendelkező forgalmazótól, magyar használati utasítással vásároljon!
  • Gyermek ne férhessen hozzá!
  • Ne szerelje szét, ne alakítsa át!
  • Csak szabadban hozza működésbe!
  • Ne legyen a kezében, amikor működésbe lép! Ne hajoljon fölé!
  • Függőleges irányban ne legyen akadály a tűzijáték útjában, és tartsa a biztonsági távolságot!
  • A tűzijáték rakéta vezetőpálcáját stabilan álló csőből indítsa, ami akár üres pezsgősüveg is lehet! Ne a földbe szúrja le! A kisebb telepet támassza meg oldalról! Vetőcsöves (golyós) bomba betöltésekor figyeljen rá, hogy mindig a gömb rész legyen fölfelé!
  • Esetleges tűzoltásához legyen a közelben legalább egy vödör víz!
  • Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában