Frei Tamás Debrecenbe hozta a világ kávékülönlegességeit

Frei Tamás december 19-én délután nyitotta meg kávézó- hálózatának új elemét a Fórum- Debrecen bevásárlóközpontban. Nem volt nagy felhajtás, sem monológok. Szerinte nem az a fontos, hogy ő van mögötte. A kávé az, ami igazán lényeges. Beszélgetés közben örmény narancskávé illatozott az asztalnál szíriai csészékben, s különlegesebbnél különlegesebb kávék nevei hallatszottak a pultból.

Haon:Mennyire volt kockázatos belefogni ebbe a vállalkozásba?

Frei Tamás: Manapság mi nem az? Szerencsém volt, hogy a barátom, aki az üzlettársam az élelmiszeriparban dolgozik. Sok sikeres emberrel találkoztam már a világban, és én azt láttam, hogy ha valaki azt csinálja, ami a szenvedélye, az rettenetes módon növeli a sikernek az esélyét.

A televíziózás volt a szenvedélyem, vagyis még mindig, de emellett a kávé is az. Amit most iszunk, az három éve van úton. A kévábabnak meg kellett teremnie, valakinek ezt le kellett szednie kézzel, másvalaki lemosta, valaki átválogatta, szállítani kellett, mi manufakturálisan megpörköljük…Ez csak egy kis fekete lének tűnik, ami illatozik itt előttünk,de ebben olyan sok van. Én ehhez nem csak a nevemet adom, ezt a szenvedélyt fel is vállalom. És így az ember az utolsó kis papírpohár mintájára is odafigyel, és akkor kevésbé tűnik kockázatosnak.

Haon:Úgy tudom, mindenben benne van egy kicsit a keze. Mi minden az, amit Ön döntött el, amiben részt vett a kávézóláncolat építésénél?

Frei Tamás: Tulajdonképpen kényelmes vagyok,mert az üzlet gazdasági, pénzügyi és menedzselési részét az üzlettársam végzi. De ugye én jártam azokon a helyeken, ahol ezek a kávék teremnek. Például csak azért van itt ez a narancsos kávé előttünk, mert amikor én Örményországban jártam, ezt ittam.

Benne vagyok a megjelenítésben, a plakátok létrehozásában, az edények beszerzésében, a falak színében. Együtt terveztük a rajzoló sráccal, hogy hogy legyen a poháron a kávébab-szedő nő keze.

A kávégép is a mániám egy része. A vizualitás a szakmám. Van egy profi baristánk, aki tanítja a kávéfőzést. De én is el tudom készíteni az összes kávét. Haon: Egy könyvesboltban vagyunk végülis. Az egész országban ilyen dekorációval, ilyen helyszíneken vannak jelen?

Frei Tamás: Nem, szinte mindenhol más. Salgótarjánban például 400 négyzetméteres kávézónk van. De hiszek abban, ami a világban sok helyen szokás. A könyvesboltokban nem automaták vannak, hanem remek kávézók. Ide igényes, olvasó, érdeklődő, erre fogékony közönség jön, aki tényleg megérti például az örmény kávékultúrát és valóban kíváncsi rá.

A kávé olyan mint a bor, minél jobban érted, annál jobban értékeled. Világzene szól máshol, itt ugye nem lehet, mert egy könyvesboltról van szó. De egyébként ahol járok, mindig veszek helyi lemezeket, főleg instrumentális zenéket. Olyanok ezek, amik nem semlegesek, hanem amikben nagyon benne van a hangulat.

Haon: Mit gondol a magyar kávékultúráról?

Frei Tamás: Bennünk van, de pont annyira van letompulva, mint ahogy a negyven éves folyamat hatott Magyarországra. És most zárkózunk föl. A borkultúra már fejlődik tíz éve. A magyar fogyasztóként többet értünk a borhoz, jobban ismerjük a saját ízlésünket, igényesebbek vagyunk.

Magyarország legendás kávéházi kultúrával rendelkezett, gondoljunk csak a régi Monarchiára. Szerintem az emberek zsigereiben ez ott van. Sokan visszajárnak. A kávékultúra olyan, mint a konyha.

Nálunk Európában az olaszos kultúra győzött, de emögött a tempó tényezője áll, felgyorsult az életünk. Törökországtól délre fűszerek lesznek a kávéban, közép- Ázsia felé gyümölcsök, a caribi kávékultúrában mindent cukorral isznak, karamellával mossák át.

Ha az ember ül Buenos Airesben, kér kávét, iszonyú finom, de teljesen más, mint az olasz kávékonyha. Argentinában olyan nevek vannak a kávéra, hogy az ember nem tudja, hogy sok vagy kevés, mi van benne. Tőlünk ez nagyon egzotikusnak tűnik, de ezek bizonyos országokban standardek.

Haon: Milyen a tökéletes kávézás élménye az Ön számára?

Frei Tamás: Tökéletes kávézáshoz tökéletes kávé kell. Az ízélmény nagyon fontos. Mániákusan gyűjtöm a különböző csészéket, mert van egy esztétikája. Ha az ember egy szépen elkészített kávét egy szép csészében iszik, az egy jó élmény. Ott jó kávézni, ahol csend és nyugalom van. Szeretek szabad levegőn, erkélyen lenni. Annál jobban nem indulhat egy nap.

Haon: Úgy érzi, hogy kezd lenyugodni az élete?

Frei Tamás: Most tartok ott, hogy idén az afrikás műsoron kívül nem is televízióztam. És megbeszéltem a csatornával, hogy nem fogok Dossziét készíteni jövőre sem. Lehet, hogy ősszel fogok televíziózni, de lehet, hogy nem. Majd meglátjuk.

Most kifejezetten abban az időszakomban vagyok, amikor már csinálnék mást is. A Dosszié típusú riportfilm készítést, már lassan tíz éve űzöm. Azért is volt a próbálkozás az afrikai műsorral, ami inkább a szervezési képességeimet tette próbára. Sajnáltam is, hogy annyira reklámozták, hogy az én műsorom. De a médiához sem ragaszkodom.

Keresem a szenvedélyt. Sokáig a tévézés megadta azt az örömöt, hogy nem éreztem, hogy dolgozom. Ebbe kicsit el lehet fáradni, annyira nem hajt már. De szívesen dolgozom nyugatiakkal is. Inkább televízióznék külföldön. De a következő évem a kávéról fog szólni. Ezzel is járom a világot.