Helyi közélet

2008.03.27. 14:36

Beszámoltak a „Lánglovagok”

<p>Nyírábrány – Évzáró beszámoló közgyűlést tartott a Nyírábrányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A közgyűlésen vendégként jelen volt Tálas Mihály alpolgármester is.</p>

Pogány Gyula az egyesület tűzoltó parancsnoka számolt be a 2007. évben végzett tevékenységről.

Beszámolójában elmondta, hogy a tavalyi évben összesen 7 esethez történt kivonulás tűzjelzésre, ebből 4 eset lakástűz, 3 eset pedig avar tűz volt. Az egyik lakástűz Nyíracsádon volt, ahová a Debreceni Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság riasztására és kérésére vonultunk ki.

Az elsődleges beavatkozásokat szakszerűen hajtottuk végre minden estben, ezt igazolják a helyszínre érkező hivatásos tűzoltók elismerő véleményei is. Az egyesület nem csak tűzoltásban vesznek részt, hanem a községi rendezvények tűzvédelmi biztosításában, a rendezvények előkészítésében, valamint a belvízvédelmi feladatok ellátásában is aktívan végzik feladataikat.

Az egyesület anyagi, technikai ellátottsága folyamatosan javul, ehhez nagymértékben hozzá járultak a pályázatokon nyert összegek is.

Jelenleg a környékünkön működő egyesületek közül a nyírábrányi rendelkezik a legjobb technikai felszereltséggel. Az egyesület anyagi helyzetéről Boros Viktor titkár számolt be.

Beszámolójában ismertette az elmúlt év költségvetési helyzetét és pályázati eredményeit. 2007-ben 700.000 Ft önkormányzati támogatásból, valamint 450.000 Ft pályázati összegből gazdálkodhatott az egyesület.

A pályázati összegeket a kiírásoknak megfelelően működési költségekre, illetve a gépjárműfecskendőnk és technikai eszközeink fejlesztésére fordítottuk.

A helyi újság segítségével folyamatosan tájékoztatjuk a lakosságot a tűzgyújtási tilalmakról, az aktuális megelőzési feladatokról, a riasztható személyek elérhetőségeiről. Az évértékelő beszámolót vacsorával és kötetlen hangulatú beszélgetéssel zárták a nyírábrányi „lánglovagok”.

Ezek is érdekelhetik