Tragédia

2023.01.09. 13:26

„Látnom kellett, hol halt meg” – Megszólalt a debreceni horrorbalesetben elhunyt fiú édesanyja

Húga életét mentette meg a hétvégén Debrecenben karambolozó 21 éves létavértesi férfi azzal, hogy valamiért úgy döntött, kivételesen nem ülhet be mellé. Mintha előre érezte volna a tragédiát.

Forrás: Tóth Imre

Mint megírtuk, a helyszínen életét vesztette egy 21 éves férfi, amikor szombatra virradó éjszaka két személygépkocsi ütközött a debreceni Vágóhíd utcai felüljárón. Egy luxusautó ismeretlen okokból áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba, majd Attila gépjárművébe rohant. 

A létavértesi áldozat 45 km/órával haladt a saját sávjában 25 éves, de masszív autójával. A Volkswagen Golf 3-as kabriót a család fél évvel ezelőtt vásárolta. A balesetben annyira összetört, hogy nem lehetett felismerni. Az ütközés erejét mutatja, hogy a sofőr üléssel együtt kizuhant az autóból. Amire a fiatal édesanyja kiért a helyszínre, Attila holttestét elszállították – olvasható a Bors cikkében.

Muszáj volt kimennem, hiszen az én kisfiam halt meg a helyszínen. A vasúti sín korlátján maradt egy kis szövetdarab a gyermekemből, azt én szedtem össze

– zokogott Anna, Attila édesanyja.

– A fiam mindenhová magával vitt az autóval. Mondogattam is neki, hogy ha ott ül mellette egy ősz hajú asszony, azt fogják hinni, hogy ő a barátnője, de ő közölte, hogy „anya, ez engem nem érdekel, mert szeretlek” – mesélte a gyászoló asszony. – A gyermekemet még nem láttam, de mindenképpen szeretném megnézni. A család erről megpróbál lebeszélni, de nem hagyom magamat. Sajnos azt sem mondták meg nekem, hogy ki értesítette a mentőket, és nem tudom, mikor halt meg – nyilatkozta.

Húga is ott ült volna a kocsiban

A Bors információi szerint Attila elektrotechnikusnak tanult, majd fegyveres biztonsági őrként helyezkedett el. Volt, hogy a határt is őrizte. Rendőrségi alkalmazottként szeretett volna a hivatásos állományba átmenni, ezért most készült elvégezni a rendészeti szakközépiskolát. A fiúnak barátnője nem volt, a haverjai ugratták is azzal, hogy neki az autója a szerelme. Extrákkal nem szerelte fel, ám új felnivel és téligumival igen.

Édesanyja elmesélte: 

majdnem a húga is ott ült Attila mellett a kocsiban azon a végzetes napon. A fiatal férfi azonban valamiért nemet mondott neki. A tinilány ennek köszönheti az életét.

– Nem akarjuk hagyni, hogy a vétkes sofőr megússza. Nem hagyhatjuk annyiban. Nem lehet feldolgozni, hogy a fiamat soha többé nem ölelhetem meg. Ő volt a mindenem. Rajta kívül egy 17 éves lányom van. A baleset előtt is menni szeretett volna a bátyjával, ám Attila határozottan megmondta, hogy most nem mehet. Hogy miért, nem tudjuk. Máskor soha nem utasította vissza a testvérét – emlékezett vissza Anna.

Attila az őt ismerők szerint soha nem ivott, pláne vezetés előtt. Rendszeresen találkozott a barátaival a benzinkutakon, hogy az autókat körbeállva megbeszéljék, hogy kivel mi történt. A végzetes napon is egy összejövetelről tartott hazafelé. A baleset előtt két perccel még intett egy barátjának az autóból.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában