Sziréna

2022.10.04. 09:14

Súlyosan bántalmazta, majd bezárta élettársát egy férfi Komádiban

Forrás: Illusztráció/Shuttertsock

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki közös otthonukban ütötte meg, majd a fürdőszobába zárta élettársát – közölte kedden a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség.

A vádlott és a sértett élettársak, és egy házban laknak Komádiban. 2021. június 2-án hajnali 1 óra körül a vádlott és a sértett az otthonukban veszekedni kezdtek. Az indulatos férfi a nőt ököllel megütötte az arcán, majd meglökte, ami miatt az élettársa az ágyra esett. A bántalmazás után a férfi a sértettet akarata ellenére bezárta a különálló épületben található fürdőszobába, és nem engedte ki onnan. Később a nő nagyon rosszul érezte magát, ezért szólt a vádlottnak, így a férfi végül kiengedte.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság által lefolytatott nyomozás során megállapították, hogy a bántalmazás következtében a nő az arcának több helyén is nyolc napon túl gyógyuló töréses, zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A Berettyóújfalui Járási Ügyészségi a tettét beismerő vádlottal szemben súlyos testi sértés bűntette és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat a járásbíróságon. Vádiratában a járási ügyészség indítványozta, hogy a járásbíróság az ügyiratok alapján hozzon büntetővégzést, melyben a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, a felfüggesztés próbaidejére pedig rendelje el a férfi pártfogó felügyeletét.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában