pénzt akarhattak

2020.05.29. 10:02

Mozgáskorlátozott férfit raboltak ki Debrecenben

A Debreceni Járásbíróság 2020. május 28-án távmeghallgatás útján tartott előkészítő ülést két vádlott ügyében.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

A vádirat szerint az első és másodrendű vádlott 2019. augusztus 14-én 20 óra körül erősen ittas állapotban sétáltak Debrecen külterületén, amikor meglátták az előttük mankóval közlekedő ismerősüket. B. J. és élettársa, J. B. gúnyos megjegyzéseket tettek mozgáskorlátozottsága miatt a 66 férfira – írja a Debreceni Törvényszék. Ekkor a 21 éves nő, aki többször takarított is a sértett lakásában, pénzt követelt, amit a 25 éves élettársa nyomatékosított. A férfi nem akart pénzt adni a vádlottaknak, ekkor a nő meglökte a sértett, aki elvesztette az egyensúlyát. Ezt kihasználva J. B. a férfi kezéből kirántotta a táskáját, amelyben készpénz és személyes iratok voltak. A földön fekvő 66 éves férfihoz odalépett az elsőrendű vádlott és fenyegetően további pénzt követelt. A férfi elmondta, hogy minden pénze abban a táskában volt, amit a nő elvett tőle, ezért a páros a sértettet a földön hátrahagyva távoztak. A sértett ekkor mobiltelefonjával bejelentést tett az esetről a rendőrségre.

A vád szerint az elsőrendű vádlott visszanézett és látta, hogy a sértett telefonál, ezért visszament, közben felszólította élettársát, hogy dobjon el mindent. A 25 éves B. J. cigarettát követelt a férfitől, akit ütőmozdulatokkal fenyegetett. A cigaretta megszerzése után az elsőrendű vádlott a sértett mobiltelefonját is elvette, mert nem akarta, hogy betelefonáljon a rendőrségre. A 25 éves férfi a telefont megrongálta, egy közeli ingatlan udvarára bedobta, majd élettársa után szaladt. A vádlottak 17.000 forintot tulajdonítottak el a mozgáskorlátozott sértettől, aki a bántalmazás során nem szenvedett sérülést – fogalmaz az ügyészség.

Az előkészítő ülésen az elsőrendű vádlott a vádirattal egyezően nem ismerte be a bűncselekmény elkövetését, míg a másodrendű vádlott beismerő nyilatkozatot tett és tárgyaláshoz való jogáról lemondott. A bíró a 21 éves nő vonatkozásában nem fogadta el a beismerő nyilatkozatot tekintettel arra, hogy elmondása szerint ittasságából eredően nem emlékszik pontosan az esetre, ezért a vádirati tényállásra bizonyítást vesz fel a bíróság és tárgyalást tűz ki az ügyben.

A másodrendű vádlott védője indítványozta védence letartóztatásának megszüntetését. A bíróság az indítványt elutasította, mivel a korábban rögzítettekben változás nem történt, és enyhébb kényszerintézkedés elrendelésére nem látott alapot. Az elsőrendű vádlott korábban más ügyben vele szemben jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetését tölti jelenleg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában