2024.03.02. 08:32
Szombaton is felhős, borús idő lesz Hajdú-Biharban

Csapadék is kialakulhat
Forrás: illusztráció / Napló-archív
Eleinte erősen felhős, vagy borult lesz az ég, főleg a Dunántúlon köd is képződik. A középső, majd az északkeleti tájakon várható szórványosan eső, zápor. Délután délnyugat felől csökken a felhőzet. A délkeleti szél többfelé megélénkül. 10 és 17 fok között alakul a hőmérséklet. A tartósabban csapadékos tájakon lesz hűvösebb – olvasható a Köpönyeg előrejelzésében.
Debrecenben és környékén is felhős, borús időre kell számítani szombaton. Napközben az eddigieknél hűvösebb lesz a hőmérséklet, mindössze 13 Celsius-fok körül alakul majd. Csapadék a délutáni órákban várható.
Fronthatás nem várható, de melegfronti jellege van a légkörnek. Az arra érzékenyeket fejfájás, szédülés, migrén gyötörheti. Ágynyugalom, elsötétített szobában néhány óra pihenés, fájdalomcsillapító gyógyszer a tüneteket jelentősen csökkentheti. A nappali maximumhőmérséklet a sokéves átlag fölé várható, a reggelek azonban hűvösek, ennek megfelelően javasolt rétegesen öltözködni.