Zajlanak a munkálatok

2022.12.23. 10:36

Jól halad a vasútfejlesztési beruházás a BMW-gyár szomszédságában

A 108-as, Debrecen−Füzesabony vasútvonalon zajló fejlesztés a leendő BMW-gyárnak is teret adó Északnyugati Gazdasági Övezet közlekedését javítja.

Forrás: magyarepitok.hu

A munka során – többek között – a meglévő 11,6 kilométeres nyomvonal felújítása mellett elvégzik a szükséges korrekciókat közel 3,6 kilométer hosszan. Debrecen és Tócóvölgy állomások között a meglévő mellé egy második vágányt is építenek - számolt be róla a Magyar Építők.

Mint írják, a kivitelezés előrehaladott állapotban van: elkészült a teljes vasúti pálya és a kapcsolódó utak, a konténerterminál, a műtárgyak és a közmű kiváltások. Megépült több mint 35 600 vágányméter vasúti pálya, 53 csoport kitérő, közel ezer méter hosszú zajvédőfal átlagosan 3 méter magasságban, 2 új üzemi épület, több mint 20 ezer méter fésűs kábelalépítmény. 2021 februárjában a Debrecen és Tócóvölgy közötti szakaszon megtörtént a pálya forgalomba helyezése, így Debrecen és Hajdúböszörmény között újra megindulhatott a vonatforgalom.

A projekt során Debrecen állomás kezdőponti oldalán átépült a vasúti pálya a 100-as vonalon, valamint a 108-as vonalon kiépült az új második vágány kiágazása. Átépítették a Vértesi úti átjárót és Debrecen állomás üzemi épületének II., III. és IV. emeletét részlegesen átalakították.

Forrás: magyarepitok.hu

Debrecen és Tócóvölgy között átépült a meglévő vágány, valamint új második vágányt fektettek. A lakott területek védelme érdekében zajvédőfal épült. Átépült a Kishegyesi úti átjáró, valamint az állomásépület melletti kiszolgáló út és az üzemi parkoló. 

Kiderült az is, hogy a Tócóvölgy–Macs Ipari Park állomásközben a meglévő vágány átépült. Debrecen-Kismacs városrész után a vágány új nyomvonalon folytatja útját az épülő BMW gyár irányába. A korábban a Látóképi csárda felé tartó nyomvonalat elbontották. A szakaszon a Kishatár úti, a Hegedű utcai, az AFIT elnevezésű útátjárók épültek át, valamint új átjáró létesült az Orgona utca folytatásaként a mezőgazdasági területek könnyebb megközelíthetősége érdekében. 

A Tócóvölgy és Balmazújváros közötti szakaszon a biztosítóberendezési- és távközlési rendszerek próbaüzemét decemberben és januárban tartják. A tervek szerint 2023 első félévében újraindulhat a vonatforgalom a Debrecen és Balmazújváros közötti átépített szakaszokon - számoltak be róla.

A projekt várhatóan 2023 májusában fejeződik be.

A teljes cikket ide kattintva érheti el.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában