Újratervezés

2022.03.07. 07:00

Rekorddal nyugtázták az évet Pocsajban

Csaknem 30 milliós bevételt hozott a közfoglalkoztatás, de még nagyobbat álmodtak.

Birkákat tartanak kecskék helyett

Forrás: Freepik

A számok egyértelmű sikerről árulkodnak: 2020-ra például az azt megelőző évek adatait megtriplázták, de még ezt a kiemelkedő sikert is jócskán felülírták tavaly. A bevétel mérlege 2021-re csaknem ötszörös növekedést mutatott: már több mint 26 millió forinttal zártak. A községben jelenleg 144-en szerepelnek a közfoglalkoztatásban, ők három működő főprogramban vehetnek részt.

 

Az egyik a helyi sajátosságú termékek előállítására épülő program, amelyben a savanyító-, a kovács-, valamint a tésztaüzem, továbbá az olajsajtoló és az állatfarm működik. Ezenkívül a bel- és külterületi mezőgazdasági, továbbá a szociális programban tevékenykedhetnek a helybéliek. Ezek a projektek most a március 1-i újraindulással a korábbi évhez képest változatlanul folytatódnak.

A siker kulcsa a programok átszervezése és a hatékony munkavégzés kidolgozása volt. Szőllősi Roland polgármester kérdésünkre elmondta: az elmúlt években megszüntették azokat az ágazatokat, amelyekben nem értek el sikereket, és helyettük bevételt hozóakat indítottak el. Megszűnt többek között a szövő, a kosárfonás vagy a fazekasműhely projektje, és felszámolták a kecsketenyésztést is, helyette most birkákat tartanak. – Emeltük a termelést és a kapacitást a hatékonyan működő területeken, és közben felkutattuk azokat a piaci szegmenseket, amelyeken értékesíteni tudtuk az előállított termékeinket – sorolta a polgármester.

 

Szinte minden helyben

 

Az elképzelésük megvalósulni látszik, az eredmények magukért beszélnek. Egyebek mellett nagy lendületet kapott a savanyító, ami mostanra már több mint 60 termékkel büszkélkedhet. Megtudtuk azt is, hogy a termelés mögött jól működő összefogás húzódik. A termékek előállításához szükséges alapanyagok zömét ugyanis helyben termelik meg fóliában és szabad földben, de a hiányt a környező önkormányzatokkal együttműködve a szomszédos településekről szerzik be. 

 

Szőllősi Roland kiemelte, hogy 

két év alatt megduplázták a kínálatot, és idővel a marketing is hangsúlyt kapott: az előállított javak saját logóval ellátott csomagolásba kerültek. 

Mindezen túl a kézműves termékek minőségének javítása is kitűzött céllá vált. A polgármester szerint a sikerhez az is nagyban hozzájárul, hogy az üzemek dolgozói valóban hasznosnak érzik magukat, és láthatják, hogy az elvégzett munkájuk mások által is elismert értéket teremt.

 

A közfoglalkoztatásból származó bevételeiket a programokba fordítják vissza átláthatóan. A forrásból az elmúlt évek alatt több, a munka hatékonyságát szolgáló eszközöket, többek között gépeket vásároltak, sőt, ingatlant is, hiszen arra a növekvő termelés miatt szükség volt. A polgármester azt mondta: hiába a sikert tükröző számok, most sincsen megállás. Idén is tovább növelnék a hatékonyságot, és a további nyereség érdekében termőföldet is vásárolnának. A cél pedig, hogy a bevétel ebben az esztendőben is magasabbra billentse a mérleg nyelvét.

 

BBI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában