balmazújváros

2020.07.24. 13:46

Szijjártó: a kormány szövetségesének tekinti a magyar vállalkozásokat

A kormány szövetségesnek tekinti a magyar vállalkozásokat a munkanélküliség elleni harcban – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Balmazújvárosban pénteken, ahol átadta a Balmaz-Sütöde Kft. több mint 508 millió forint értékű fejlesztésének támogatói okiratát.

Átadták a Balmaz-Sütöde Kft. fejlesztésének támogatói okiratát

Fotó: MTI/Balázs Attila

Szijjártó Péter kijelentette, hogy az egész nemzet köszönettel tartozik azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a koronavírus-járvány alatt hajtották végre fejlesztéseiket.

A gazdasági hírek világszerte elbocsátásokról és gyárbezárásokról szólnak, ehhez képest Magyarországon 806 vállalat kötelezte el magát beruházások végrehajtása mellett, 377 milliárd forint értékben, amelyhez a kormány 169 milliárd forint támogatást nyújt. Ezzel több mint 143 ezer munkahelyet tudnak megmenteni – tette hozzá.

Hangsúlyozta:

a munkanélküliség finanszírozása helyett a munkanélküliséggel szembeni harcot kell finanszírozni, ebben partnerek a magyar vállalkozások.

Szijjártó Péter emlékeztetett: az álláshelyek megtartása és létrehozása érdekében indította el a kabinet versenyképesség-növelő programját, amelyben a beruházásokat vállaló és indító társaságok kapnak nagymértékű támogatást.

A kormány célja ezzel az, hogy Magyarország erősebb legyen a világjárvány után, mint azt megelőzően volt – tette hozzá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Fülep Zsolt ügyvezetõ igazgató a több mint 508 millió forint értékû fejlesztés támogatói okiratának átadásán a Balmaz-Sütöde Kft. balmazújvárosi üzemében | Fotó: MTI/Balázs Attila

Mint mondta, a programban az elmúlt hetekben 122 élelmiszeripari társaság nyert el különböző mértékű forrást.

Mindez alátámasztja, hogy Magyarország az élelmiszeripart tekintve abszolút első a régióban, tavaly az ágazat termelési értéke tíz százalékkal nőtt, és meghaladta a 3500 milliárd forintot, az idei első öt hónapban pedig tíz százalékkal tudott bővülni – közölte Szijjártó Péter.

A Balmaz-Sütöde Kft. a beruházásához elnyert több mint 254 millió forint kormányzati támogatásnak köszönhetően növeli pékségének kapacitását, modern gépek beszerzésével pedig jelentősen javítja az élelmiszerbiztonsági körülményeket.

A sütőipari társaság dagasztógépeket vásárol, bővíti tárolókapacitását és kelesztőkamrát épít – ismertette a miniszter.

A külgazdasági és külügyminiszter Hajdú-Bihar megye gazdasági mutatóiról azt mondta, hogy a térségben tíz év alatt 13 százalékról 4 százalékra csökkent a munkanélküliség és 60 százalékkal nőtt az ipari termelés.

A versenyképesség-növelő programnak köszönhetően jelenleg 35 megyei vállalkozás 16,5 milliárd forint fejlesztési értékben hajt végre beruházásokat, ehhez az állam 8,2 milliárd forint támogatást biztosít – sorolta a miniszter.

Tiba István fideszes országgyűlési képviselő elmondta: a kormányzati programban a sütőipari kft. mellett további hat térségbeli cég nyert támogatást. Fontosnak nevezte, hogy a kft. a veszélyhelyzet alatt dolgozóinak megtartása mellett minden járványügyi intézkedést betartott.

Fülep Zsolt, a társaság ügyvezető igazgatója azt mondta, a cég 13 sikeres uniós pályázat után kapott támogatást a kormánytól a járvány okozta gazdasági nehézségek kiküszöbölésére. A 178 dolgozót foglalkoztató kft. 25 százalékos visszaesést szenvedett el, ennek ellenére dolgozót nem bocsátott el, a termelés folytatódott a vállalkozás 29 telephelyén.

A nyilvános cégadatok szerint a Balmaz-Sütöde Kft. 2019-ben 1,5 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 69 millió forint adózott eredményt realizált.

MTI

Kapcsolódó cikk:

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a több mint 508 millió forint értékű fejlesztés támogatói okiratának átadásán a Balmaz-Sütöde Kft. balmazújvárosi üzemében

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában