Helyi gazdaság

2016.06.20. 14:17

Még több pénzt kapnak a brókerkárosultak

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az Országgyűlés módosította a kárrendezési törvényt, pontosítva a kárrendezés során figyelembe vett hozamok számításának szabályait. A Kárrendezési Alap előzetes becslése szerint ezzel több mint 6 ezer ügyfélnek összesen 1,4 milliárd forinttal nőhet a kifizetés összege.

A módosítás hatályba lépésétől számított 30 napon belül az alap újraszámolja a kárrendezési ellenértéket, és értesít a módosult összegről, annak kifizetéséről. A Kárrendezési Alap korábban több mint 20 ezer Quaestor és Hungária kötvényes károsult részére összesen közel 37 milliárd forintot átutalt a kifizetőhelyre, amelyből a jogosultak 33,6 milliárd forintot fel is vettek. A törvény mostani módosítása alapján kedvezően változott a kárrendezéshez kapcsolódó hozamszámítás.

Aki a korábbi kárrendezési összeget már felvette, vagy a közeljövőben teszi, a különbözetet egy második kifizetéssel kapja meg. Azon károsultak, akik a törvénymódosítással válnak jogosulttá a kifizetésre, a kárrendezés összegéről kapott értesítést követően 30 napon belül dönthetnek annak elfogadásáról, vagy vonhatják vissza kérelmüket.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában