Látogatás

2023.09.04. 17:19

Szakmai látogatás a kulturális sokszínűség jegyében: Kínából érkeztek vendégek a debreceni állatkertbe

Természetesen az állatkert aprócska sztárját is megcsodálták.

Haon.hu

Forrás: Zoo Debrecen

A Zoo Debrecen küldetésének fontos része, hogy Földünk élővilágának sokfélesége mellett a kultúrák sokszínűségét és gazdagságát is élményszerűen mutassa be a nagyközönségnek. A törekvésben mérföldkőnek számít a Kínai Nagykövetség tanácsosa, Sun Jie és a Budapesti Kínai Kulturális Központ ügyvezető igazgatója, Jin Hao által szeptember 2-án tett szakmai látogatás, amelyre az immár Debrecenben is megünnepelt kínai őszközép-ünnep alkalmából került sor – olvasható a Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft. közleményében.

debrecen-allatkert-latogatas-kina
Forrás: Zoo Debrecen

A vendégek megismerkedhettek az idén különösen jelentős gyarapodást megélt távol-keleti állatkerti gyűjteménnyel, többek között Meijel, az első debreceni vöröspanda-kölyökkel és a Gibbonház legújabb ritkaságaival, a krokodilfarkú bütykösgyíkokkal és barlangi gekkókkal. Ezt követően sikeres egyeztetés történt azokról az intézmények közti kapcsolódási pontokról, amelyek segítségével a Park hozzájárulhat a kínai kultúra autentikus bemutatásához, ezáltal pedig már a jövő évtől még tovább gazdagíthatja programkínálatát, legyen szó immár hagyománnyá vált nagy rendezvényeiről vagy korábban sosem látott újdonságokról – zárta beszámolóját az intézmény.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában