Temérdek kupát szerzett a csökmői fogathajtó

Két szekrényben és egy nagy fali polcon őrzi temérdek kupáját a csökmői Kiss István, vagy ahogy a helyiek ismerik, Kiss Pityu. A hetvenöt éves férfit és családját a szorgalmas emberek között tartják számon a településen. Mindig nagyon sok jószáguk volt, nem utolsó sorban birkák és lovak. Udvaruk ma is igazi vidéki portát idéz, ami igen ritka manapság. Házukat jó néhány kutya őrzi, amik megugatják az idegent. Ami aztán benn tárul a vendég szeme elé, az igencsak újságoldalra kívánkozik. A házigazda rengeteg kupája mellett senki nem tud szó nélkül elmenni. A falon pedig fotók őrzik azokat a pillanatokat, amikor Kiss István még rendszeres résztvevője volt a fogathajtó versenyeknek.

Azt mondja, a gyönyörű lovai, akikkel versenyzett, lipicai félvérek voltak. Karuzó, Mester és Tombola sok szép eredményt értek el gazdájukkal a bakon. A hintó, amit húztak, a híres füzesgyarmati hintókészítő, Galambos Sándor munkája volt. Pityut minden versenyre elkísérte a felesége, aki az élet más területein is hűséges társa volt az elmúlt öt évtizedben. Jolikával éppen idén ünnepelték ötvenedik házassági évfordulójukat. Szívesen emlékeznek vissza a versenyekkel teli időszakra, ami 2009 és 2018 közé esett. A kilenc év alatt száznyolcvan alkalommal versenyeztek.

A család együtt indult versenyezni

– A hajtó mindig én voltam, a segédhajtóm pedig legtöbbször az unokám, Blanka, vagy a nászuram, Piros József – mondja Kiss István, majd hozzáfűzi, hogy Blanka unokája régebben önállóan is versenyzett. A családtagok szívesen elkísérték őket, és a nézőtérről szurkoltak nekik. Az azóta elhunyt nászasszonyuk például füzetet vezetett az alkalmakról és eredményekről, ami nagyon jó emlék, hiszen őriz minden fontos eseményt. Így lehetséges az, hogy Kiss István pontosan meg tudja mondani, hogy összesen negyvenhat településen járt versenyzés céljából. A teljesség igénye nélkül: Kunhegyestől Orosházáig, Hajdúböszörménytől Elekig, azaz minden olyan Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Békés megyei településen, ahol rendeztek fogathajtó versenyt. Továbbá még Romániában is volt, Hegyközcsatáron. A szebbnél szebb kupákat nézegetve adódik a kérdés, hogy milyen díjakat hozott el a gazda és pompás lovai. Persze a feljegyzésekből ezt is gond nélkül tudja sorolni: négyszer a legszebb fogat kategóriában nyert, négyszer a legszebb ló díját kapták, nyolcszor ítélte neki a zsűri a különdíjat, egyszer pedig megkapta a nagydíjat. Ez Furtán történt. Harminckétszer volt első helyezett, huszonnégyszer második, huszonnyolcszor harmadik, és harmincegyszer végzett a negyedik, ötödik és hatodik helyeken.

A szépséges lipicai félvéreket az egész falu ismerte, hiszen volt, hogy a gyászkocsit húzták, illetve éveken át a Mikulás hintóját is ők vitték körbe Csökmőn. Ma már nincsenek lovaik, de a szép emlékek megmaradtak. Sokszor nézik meg a versenyeken készült videókat a számítógép monitorján, és szívesen nosztalgiáznak. Mint Pityu és Jolika mondja, szerettek versenyekre járni. Azt is elárulták, hogy a sok kupát, díjat idővel a falunak szeretnék ajándékozni, mivel a gyerekeik, unokáik nem tudnak annyi helyet biztosítani a sok-sok tárgynak, az pedig nem lenne jó, ha kárba vesznének. Úgy gondolják, talán jó helye lesz az Örökségünk Házában, ahol bárki megnézheti majd őket.

B. Kiss Andrea