Támadnak a csipkéspoloskák

Miniatűr termete és testének átlátszósága okán alig észrevehető a bőrön, így szinte már csak az tűnik fel, hogy megcsípett. Ez az agresszív kis rovar a csipkéspoloska, ami hártyás szárnyai finom rajzolatáról kapta a nevét. Nem téved, aki azt mondja, bezzeg ilyesmi régen nem volt, ugyanis a csipkéspoloska az utóbbi időben szaporodott el térségünkben. Az ízeltlábú megjelenése az ember közvetlen környezetében meglehetősen kellemetlen, ugyanis annak ellenére csíp, hogy eredetileg növényi anyagokkal táplálkozik.

– A csipkéspoloskafajok nem őshonosak, behurcolás következtében terjedtek el hazánkban. Korábban, az 1970-es évek végén a platán-, később, a 2000-es évek elején a tölgycsipkéspoloska jelent meg – tájékoztatott dr. Rácz István András nyugalmazott egyetemi docens, a Debreceni Egyetem TTK Evolúciós Állattani és Humánbiológia Tanszékének munkatársa.

– Kifejezetten növényi kártevők: a lombkoronában élnek, a telet jobbára a kéreg alatt vészelik át. Mostani elszaporodásuk fő oka a nagyon meleg nyár, hiszen 30 Celsius-fok körüli hőmérsékleten érzik magukat a legjobban, ráadásul rendkívül gyors ütemben sokasodnak. A viharok következtében a szél leveri őket a fákról, s miután gyengén repülnek, nehezen jutnak vissza élőhelyükre. Viszont emberre hullva, a bőr nedvességtartalma vonzó számukra, ebből próbálnak táplálkozni. Ki kell emelni: nem vérszívók! Bár eltalálhatnak felszíni bőrkapillárisokat – kis vérzést okozva –, ez véletlenszerű, és nem célzott „támadás”, mint például a szúnyogok vagy az ágyipoloskák esetében. Miután nem vérszívók, nem állatokból táplálkoznak, ezért betegségeket sem terjesztenek – hangsúlyozta.

– Éppen ezért nincsenek is olyan tulajdonságaik, hogy fájdalommentesen tudjanak szúrni, ezért ha rólunk/belőlünk szívogatnak, bizony kellemetlen lehet, és a szúrás helye fáj, viszket, ám ez is az egyéni érzékenységtől függ – mondta dr. Rácz István András.

CH