a járvány pszichológiai hatásai

2021.01.10. 13:03

Sokan félve, szorongva vágnak neki 2021-nek

Az emberek nem tudják, hogy mit hoz számukra 2021, ezért óvatosabbá váltak és várakoznak.

Fotó: illusztráció / Shutterstock

A változással és a bizonytalansággal kapcsolatban jelentős az emberek félelme a 2021-es évet illetően. Nem csoda, hiszen rengeteg munkahely és párkapcsolat esett áldozatul a vírushelyzetnek és a bezártságnak tavaly. Továbbá az elszigeteltségtől való félelem szorongással tölti el az embereket, ha az idei évre tekintenek.

„A bezártság és a támogató személyes kapcsolatok hiánya rengeteg egyént megviselt 2020-ban, ezért reménykednek benne, hogy az idei hónapok mások lesznek”

– mondta Péter Eszter pszichológus. – Sokak rettegnek annak a gondolatától, hogy 2021-ben is úgy kell élniük, mint egy évvel ezelőtt. Az emberek tartanak a vírus további gazdasági hatásaitól, főként attól, hogy elveszítik a munkájukat. Aggasztja a lakosságot a bizonytalanság, hogy nem tudják, miből fogják hosszú távon eltartani a családjukat. Azok, akik már elveszítették a jövedelemforrásukat, küszködnek, mivel a jelen helyzetben a munkahely­keresés is nagy nehézséget okoz. Ennek oka, hogy a cégek többsége a nyitott pozícióit befagyasztotta a gazdasági helyzet stabilizálódásáig – folytatta. – Mégis az egyik legnagyobb félelem, a sokszor elvesztett kontroll problémája. Míg korábban az emberek úgy érezték, hogy többnyire lehetőségük van irányítani az életüket, a tavalyi év ezt gyökeresen felülírta. A bezárások és a korlátozások tőlünk függetlenül történtek, így az irányítás kicsúszott a kezeink közül. A korábbi években bátrabban vágtak bele az emberek új karrierbe, vagy éppen gyerekvállalásba, most óvatosabbá váltak – tette hozzá.

Az év vége az emberek többségénél a kiértékelésről és az újratervezésről szól. Az évváltás kiváló alkalmat nyújt arra, hogy egy megújult ént alakítsunk ki, különösen ilyen nehéz időszak után, mint 2020.

Megfogadni, betartani

– Az újévi fogadalmak története, több mint kétezer éves, hiszen még Julius Caesar indította el azzal, hogy egy római istennek, Ianusnak ígéreteket tett. Azért éppen neki, mert ő a kezdet és a vég ura volt, aki egyszerre nézett vissza a múltba és tekintett előre a jövőbe – osztotta meg Péter Eszter. – Tény, hogy az újévi fogadalmak az utóbbi néhány évtizedben terjedtek el jobban és szélesebb körben. Jelentős szerepük van, mert azt adják az embereknek, amire egy ilyen nehéz és bizonytalan év után, mint a 2020-as volt, leginkább szükségük van: a remény és az újrakezdés lehetőségét. Az új év tisztalapként szolgál akkor is, ha az amúgy fogadalmakban ígéretet tevő emberek 88 százaléka megbukik, és nem tartja be – mondta. – A leggyakoribb fogadalmi témák ebben az évben is a fogyás, az egészséges életmód és a boldogabb szerelmi élet, nagyobb pénzügyi tudatossággal volt. A hibát azonban az emberek többsége ott követi el, hogy nem elég körültekintő és olyan célokat próbál megfogadni, melyekben alapvetően ők maguk sem hisznek. Az is gyakran előfordul, hogy irreális dolgokat és elvárásokat tűznek ki maguk elé, amit hamisremény-szindrómának nevezünk – közölte, majd hozzátette:

a fő gond, hogy a nem valós ígéreteknek a be nem tartása nagyban rombolja az önbecsülésünket, ami egy nehéz év után alapból alacsonyan van.

Tudatos életszemlélet kell a 2021-es évben

A tavalyi évből tanulva, felkészültnek kell lennünk, bármi is vár ránk 2021-ben. Tapasztalatokra építve elengedhetetlen, hogy ne csak egy tervünk legyen, hanem legalább kettő, így kevésbé fog minket megviselni, ha az első nem úgy alakul, ahogy előzetesen terveztük.

A pozitív gondolkozás segít a helyes irányba terelni az életünket | Fotó: Shutterstock

– Habár nagymértékű nyomásnak és stressznek vagyunk kitéve, fontos, hogy megértők legyünk önmagunkkal szemben. Nem szabad saját magunkat ostorozni olyan külső körülmények miatt, melyek nem rajtunk múlnak – vélekedett Péter Eszter pszichológus. – Saját részünkről tegyünk meg mindent, ami lehetséges a vágyaink megvalósulásáért, és a fennálló helyzetekben reális gondolkozás szükséges. A célkitűzéseket illetően olyanok között kell gondolkozni, melyeket be is tudunk tartani. Ennek elérése érdekében kis lépésekben, napi célkitűzésekben érdemes fontolgatni a jövőt, és nem szabad arra törekedni, hogy egyik napról a másikra váltsuk meg a világot – tette hozzá.Ha a fókuszunk a negatív eseményeken van, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mennyi jó dolog van az életünkben. Éppen ezért, meg kell tanulnunk észrevenni és tudatosítani magunkban az apró örömöket. – Az elmúlt időszakban sokan kértek szakmai segítséget. Ennek köszönhetően elhivatottabbak a céljaik elérése érdekében azok az emberek, akik nem féltek kijelenteni, hogy támaszra szorulnak – jelentette ki a pszichológus.

„Az idei évre vonatkozó legnagyobb félelmek között szerepel a bezártságtól való tartózkodás. Ez nem véletlen, hiszen jelentős problémát jelent az emberi kapcsolatok fizikai valójukban való elvesztése”

– mondta.

Vámosi Kira

Borítókép: a tavalyi félelmek és a folyamatos rossz érzések depresszióhoz vezethettek, amit idén le kell küzdenünk

Kapcsolódó cikk:

https://haon.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/egy-uj-elet-4894894/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában