meglett a munka eredménye

2020.08.12. 19:00

Hobbiból szenvedély: termékeny projektbe fogott a debreceni orvostanhallgató

Tanulmányai mellett saját veteményeskertjét műveli a fiatalember.

Gyümölcsöző hatással volt a koronavírus okozta karantén Vincze Mátéra, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának diákjára, a fiatalember ugyanis földművelésbe fogott.

Fotó: Vincze Máté-archív

– A kertészkedés már régóta érdekel, mindig is szerettem növényeket ültetni cserepekbe. Számtalan fajtával próbálkoztam már, például rovarölőkkel, kaktuszokkal, citrus és egyéb egzotikus gyümölcsök magjainak ültetésével, emellett a családi kerti munkákból is mindig aktívan kivettem a részem. Egyedül és önállóan azonban ezelőtt még sosem gondoztam egy egész kertet, és a vírusjárvány miatti kényszerpihenő jó lehetőséget teremtett arra, hogy nagyobb fába vágjam a fejszémet – nyilatkozta Vincze Máté a Naplónak. A fiatal orvostanhallgató részben egri származású, így a város külterületén, egy csendes kis zugban bérel egy 200 négyzetméteres földdarabot, amelyet minden hazalátogatáskor szorgosan művel. – A bérleti szerződésem értelmében korlátlanul használhatom a földet, a szerszámokat, az áramot és a vizet is. Ráadásul, a telek közvetlen szomszédságában csörgedező patak kimeríthetetlen locsolási lehetőséget biztosít.

Ami szem-szájnak ingere

Mielőtt belefogott volna a magok elvetésébe és palánták ültetésébe, Máté minden lépést mérnöki pontossággal megtervezett. – Kézi rotációskapával felszántottam a földet, aztán gondosan bevetettem trágyával, és jól belocsoltam. Ezek után következett a zöldségágyások papírra vetése; át kellett gondolnom, hogy mi hova kerüljön. A padokat precízen kimérve lettek kijelölve az ágyáshatárok, majd ezek alapos elgereblyézése után elvetettem a magokat – meséli a fiatalember, aki március végén a hagymák elduggatása mellett a sárgarépa, zöldség-, paszternák, saláta- és retekfélék, sóska, spenót, valamint borsó magjait is elvetette. Kevesebb mint egy hónap múlva már látható eredménye volt a fáradságos munkának; Máténak azonban ez nem volt elég, még színesebb kertre vágyott.

„Március végén számos palántát vásároltam még, többek között zellert, karalábét, káposztaféléket, karfiolt és kelbimbót. De terem a kertemben számtalan fajta tök és dinnye, cékla, uborka és többféle bab is. A végtelennek tűnő sort a padlizsán-, paprika-, valamint paradicsompalánták zárják”

– meséli lelkesen.

Fotó: Vincze Máté-archív

Dolgozni csak lassan, szépen

– Nagyon szívesen pátyolgatom és gondozgatom a növénykéim. Szívesen gyomlálok és locsolok, de a kapálás nem tartozik a kedvenc tevékenységeim közé. A leszedett termésekből pedig imádok különböző fogásokat készíteni, mert a gasztronómia is nagyon érdekel – hangsúlyozta Máté, akinek tanulmányai mellett bőven akadt munkája a veteményesben is. A konyhakert növényei kezdetben mindennapos öntözést igényeltek, majd az özönvízszerű esőzéseknek köszönhetően egyre ritkábban kellett locsolás, és egyre gyakrabban gyomlálás céljából látogatni a földet, hiszen a nagy mennyiségű csapadék nemcsak a kultúrnövényeknek, de a gyomnövényeknek is nagyon kedvezett. A fiatal orvostanhallgató ennek ellenére töretlen lelkesedéssel műveli a kiskertet. Azt mondja,

a termés mennyisége brutális, és bár a paradicsom nyár elején még nem volt az igazi, mostanra már kifejezetten zamatos.

Berecz Dorina

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában