Vannak hullámvölgyek

2023.09.28. 10:47

Őszinte vallomás a Tankcsapdától: van, amikor szeretik egymást, van, amikor utálják

Lukács Laci, Sidlovics Gábor „Sidi” és Fejes Tamás interjúban vallott arról, milyen módszerekkel oldják meg az együttesen belüli nézeteltéréseket

Haon.hu

A Tankcsapda nemrég a MOL fővárosi Campusán forgatott

Forrás: Havran Zoltán / Magyar Nemzet

Kevés olyan ember lehet Magyarországon, aki még ne hallott volna legalább egyszer hazánk egyik legsikeresebb együtteséről, a harmincnégy évvel ezelőtt alakult Tankcsapdáról. A banda legutóbb a hot! magazinnak adott interjút, amelyet a Bors is szemlézett. 

A magazin a Tankcsapdát a harminc éve töretlen sikerének titkáról kérdezte, mire Lukács Laci kijelentette, szerinte nincs benne semmiféle titok, az erejük leginkább abban rejlik, hogy szeretnek a zenével foglalkozni. – A közönségünk is érzi, hogy nem egy felvett póz vagy manír az, amit látnak tőlünk, hanem valóban belőlünk jön – hangsúlyozta, Fejes Tamás pedig hozzátette, hogy szerinte még az is hozzájárul, hogy a saját kezükbe vették az irányítást.

Mindhárman elköteleződtünk a zene iránt, és ez a legfontosabb hajtóerő a csapatban. Minden dalunk esetében bedobáljuk a közösbe az ötleteinket

 – fejtette ki Sidi. – A legutóbbi vi­deó­kli­pünk­nél is ez volt: ha jól emlékszem, egy megbeszélésen voltunk a MOL székházban, amikor már tudtuk, hogy a Pesten megjelent Isten című dalunkhoz készítünk majd egy klipet. Amikor mentünk ki a liftből, akkor beszéltük Laciékkal, hogy mennyire jó lenne itt forgatni. Az ötletet nagyon hosszú és aprólékos szervezés követte. Magát a sztorit viszont már a kreatív csapat és a rendező álmodta meg.

Néha le kell rakni az egót

– Van egy általános szabályunk: ha valamiről dönteni kell, akkor általában szavazunk. Ha már ketten letették a voksukat valamire, akkor a harmadiknak alkalmazkodnia kell ehhez – válaszolta Sidi arra a kérdésre, hogy hogyan épül fel az együttes dinamikája. Mint mondta, néha nem egyszerű, mivel elég erős személyiségek, de a kellő érzelmi intelligenciával tudják, mikor kell hátra- vagy előrelépni. 

Nagyon fontos, hogy néha le tudjuk rakni az egót, és csak a zenekar érdekeit nézzük, nem pedig a sajátunkat

– tette hozzá. Lukács Laci szerint vannak olyan helyzetek, amikor valóban egyfajta szavazással döntik el, hogy mi legyen, de olyanok is akadnak, amikor egyvalakinek kell döntenie, mivel, ha minden egyes alkalommal összeülne a zenekar, akkor nem lenne idejük semmi mást csinálni.

Megvannak az erősségeik

– Nagyon kevés kivétellel minden dalszöveget én írok, de mindhármunknak vannak részfeladatai: én határozom meg a zenekar gondolatiságát leginkább a dalszövegeken keresztül. Amióta megalapítottam a Tankcsapdát, sosem volt számomra mindegy, hogy kikkel zenélek. Ahhoz, hogy ez az egész működjön, kellenek az ötleteik, a tehetségük, a lelkük – hangsúlyozta a zenekar frontembere. Sidi hozzátette, mindhárman a zenéhez értenek a legjobban, de az évek során kialakult, hogy azon túl kinek mi az erőssége. Elmondta, ő a vizuális és a grafikus témákkal foglalkozik, Laci ugye a dalszövegeket írja, Tomi pedig nagyon jó üzleti stratéga.

– Ezt mondjuk inkább úgy, hogy a vakok között a félszemű a király – hangsúlyozta ki Fejes Tamás. – Laci és Sidi tipikus művészemberek, nincs igazán üzleti érzékük, de ezzel nincs is semmi baj. Emiatt ez a szerep valamilyen szinten rám hárul, de nekem is ugyanúgy a zene a legfőbb feladatom, és ahhoz értek én is a legjobban. Szerintem egységében kell nézni a dolgokat, tehát azt, hogy mi hárman együtt mit képviselünk.

„Olyanok vagyunk, mint egy házaspár” 

Van, amikor szeretjük egymást, és van, amikor utáljuk. Most nagyjából a kettő között vagyunk, kezdünk kijönni egy nagyon durva utálom időszakból

– emelte ki Fejes. – Mindenkinek megvannak a saját sérülései, hiszen össze vagyunk zárva. Ez olyan, mint egy házasság. Lacival több mint húsz éve dolgozom együtt, így volt, amikor többet aludtam vele, mint a volt feleségemmel! Annyira erős köztünk a kötelék, ami túlmutat egy sima barátságon. Régebben volt, amikor együtt jártunk nyaralni, néha viszont jobb, ha tartunk egy kisebb távolságot ahhoz, hogy a Tankcsapda működni tudjon. Aztán persze az is lehet, hogy három év múlva újra sülve-főve együtt leszünk, ezt sose lehet tudni.

Lukács Laci elmondta, valóban olyanok, mint egy házaspár, csak ők hárman vannak. Hangsúlyozta:

van jó időszakuk, és vannak rosszabb periódusaik. Egy „gyermek”, vagyis album születésénél az esetleges problémák háttérbe szorulnak, mert mindenki az újdonságra fókuszál. Máskor meg fáradtabbak, és előjönnek a hétköznapi gondok.

Sidi hozzátette, olyan csak a mesében létezik, hogy ilyen hosszú idő alatt nem alakul ki konfliktus egy együttesben. Mint mondta, teljesen természetes, hogy vannak és lesznek is összetűzések, de ezeket megtanulták kezelni. Lényegben próbálnak odafigyelni arra, hogy tiszteletben tartsák a többiek érzéseit, tehát nem szólják le a másik munkáját. 

Viszont az is fontos, hogy kimondjuk, ha valami nem jó. Annak sosincs jó vége, ha mindent a szőnyeg alá söpör az ember, mert az előbb-utóbb robban.

Laci szerint igyekszenek a lehető leg­zök­kenőmentesebben átvészelni ezeket az időszakokat, és menni tovább. Azt ugyan tudják, hogy semmi sem tart örökké, de mint mondta, mennek, ameddig csak lehet!

– Két választásunk van: vagy az emberi gyarlóságunkat nézzük – vagyis az egónkat –, vagy megtanulunk a jelekből továbblépni, és jobbá tenni azt, ami a problémát okozta - emelte ki Fejes Tamás. – Mind a hármunknak a zenélés és a színpad az élete, tehát az a lényeg, hogy elsősorban az együttes érdekeit nézzük, és ne a sajátjainkat. Azon vagyunk, hogy a zenekart hosszú távon egyben tudjuk tartani, mert egy ilyen jól működő sikersztorit vidékről nem nagyon látott még Magyarország, és ezt hülyeség lenne egóból szétrugdosni meg agyonverni.

Fellépés előtti rituálé

Az együttes azt is elárulta, hogy már legalább tíz éve van egy pacsijuk, amit a koncertek előtt alkalmaznak, egy alkalom sem marad ki. Mint az Fejes Tamás elárulta, ez a kézfogásuk a  Számolj vissza című dal videóklipjében van.

Van egy üzenete: mindegy, ki honnan jött – egységben van az erő. Szerintem ez egy tök jó szokás. Amikor koncert előtt pacsizunk, Laci háromig számol, és bemondjuk a helységnevet, ahol fellépünk.

– Megfigyeltem, hogy ha valakinek elcsúszik az ujja vagy szétesik a kézfogás, akkor nem lesz annyira jó a buli, mint amikor teljesen stabil. Fura, de eddig tényleg így tapasztaltam, pedig sosem hittem ilyesmiben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában