Hamarosan látható

2020.01.10. 09:34

Szilveszterkor forgatták Böjte Réka első klipjét

Az énekesnőtől megtudtuk: a dal szövegét Kovács Axel írta, a zenét Ger-Man szerezte.

Fotó: Török Brigi

A cívisvárosi Böjte Réka neve sokaknak ismerős lehet, hiszen pár évvel ezelőtt a Debrecen Hangja elnevezésű zenei tehetségkutató verseny döntős mezőnyében szerepelt. S a karaokeimádó énekesnő azóta sem hagyta abba az éneklést, sőt, december 31-én forgatták le az első saját klipjét.

Fotó: Török Brigi

– A dal címe Jéghideg nyár, Ábrahámhegyen készült el a videó, mégpedig annak apropójából, hogy minden évben megrendezik szilveszterkor a balatoni megmártózást, amikor is több száz ember gyűlik össze, hogy megfürödjön a két Celsius-fokos vízben – mondta el Réka a Napló érdeklődésére.

Arról is beszámolt, hogy a helyszínválasztás sem volt véletlen. Nagyon jó barátságot ápolnak az ottaniakkal, így tanácsukra összekötötték a kellemest a hasznossal: a munka mellett pihenésre is maradt idő. A forgatás egyébként, mint mondta, nagyon gördülékenyen ment, csupán két órát vett igénybe.

Fotó: Török Brigi

A művésznév

– A Titmouse elnevezés angolról magyarra fordítva cinegét jelent, s ez vagyok én, egy énekesmadár – tudtuk meg Rékától, aki elárulta azt is, melyik volt a forgatás legemlékezetesebb pontja. – Nagyon izgalmas, bár ijesztő volt, amikor több száz ember egyszerre rohant felénk, és az ábrahámhegyi polgármester úrral közösen, egy vízimentő ladikon egyensúlyozva osztogattuk a fürdőzőknek a szíverősítőt. Kicsit azért féltem, hogy minket is beleborítanak. Ha minden jól megy, hamarosan, pár héten belül már látható lesz a klip a YouTube-on, de természetesen a közösségi oldalamon is közzéteszem. Bízom benne, hogy sokan fogják szeretni a bulizós, fülbemászó dalt, hiszen nekem is a szívem csücske – hangsúlyozta Réka, aki bízik abban, hogy a tavalyi év nagyszerű zárása után 2020 nagyon pozitív és sikeres év lesz.

ND

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában