2023.09.09. 15:53
Lövések is dördültek: két család támadt egymásra Sajószentpéteren (videó)
Szerszámokkal és gáz-riasztó pisztolyokkal esett egymásnak két család pénteken Sajószentpéteren, a megdöbbentő esetet videóra is vették.
Forrás: Shutterstock
Fotó: ChiccoDodiFC
A két család a forgalom közepén rontott egymásra, több autó és egy menetrendszerinti busz is arra várt, hogy abbahagyják a veszekedést. A rendőrök szerencsére hamar megérkeztek és rendet tettek.
A boon.hu-nak a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság nevében Janasóczki Attila sajtószóvivő azt mondta, hogy két Szin, illetve Szinpetri településeken élő család tagjai utaztak keresztül járművükkel Sajószentpéteren szeptember 8-án.
„A két család között már egy régebb óta tartó haragos viszony van, és amikor a sajószentpéteri Kossuth úton mindkét autó megállt, akkor az egyik járműből kiszálló férfiak szerszámnyeleket vettek elő, az egyikőjük betörte az ellenérdekű család autójának szélvédőjét, illetve több lövést is leadtak egy gáz-riasztófegyverrel”
– mondta, és hozzátette: orvosi ellátást igénylő sérülés nem történt.
„A járőrök néhány percen belül megjelentek a helyszínen, és három személy állítottak elő a helyi rendőrőrsre, a három személyt gyanúsítottként hallgatták ki. Az intézkedő rendőrök nyugodt, de határozott és szakszerű fellépésének köszönhetően a konfliktus nem eszkalálódott, nem újult ki, hanem a kedélyeket sikerült megnyugtatniuk. Erőszakos fellépés nélkül is tudták a helyzetet kezelni” – hangsúlyozta.
Azt is elmondta, hogy a szerszámnyeleket és a gáz-riasztó fegyvert is lefoglalták.
„A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság fegyveresen, illetve felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés kísérlete bűntett miatt indított büntetőeljárást” – mutatott rá.
Borítókép: illusztráció
Krimi
- Rejtélyes: szinte teljesen meztelen női holttestet találtak Kispest egy forgalmas részén
- Nagy a baj: kórházból tűnt el a 10 éves kisfiú, sehol nem találják
- Erre figyeljen, több millió autós érintett
- Vérlázító: a rendőrgyilkos folyamatosan sértegette a bírónőt és a rendőröket a tárgyaláson
- Leszállt a buszról az iskolás kislány, horror, ami utána következett (videó)