Örök szerelem

2022.10.22. 11:25

Egy éve nem temették el Venczel Verát

Pont egy évvel ezelőtt, 2021. október 22-én hunyta le örökre a szemét az ország egyik nagy kedvence, a Jászai Mari-díjas, érdemes- és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Venczel Vera. A színésznő földi maradványait a mai napig nem helyezték még örök nyugalomra.

Forrás: life.hu

Fotó: Zsigmond László Márton

Az Egri csillagok Vicuskája, a Vígszínház ikonikus alakja, megannyi felejthetetlen szinkronszerep megformálója már egy éve nincs közöttünk. A madárcsontú színésznő pályafutását és minden reakcióját a tisztesség és alázat lengte be, nem csoda, hogy mindenkinek, aki távolról vagy közelről ismerte, csak jó emlékeket őriz róla a szívében - írja a Bors.

Venczel Vera földi maradványai a mai napig nem kerültek sírba, ezzel kapcsolatban először a Borsnak adott interjút Forgó Betti. 

A színésznő nevelt lánya elmondta, hogy az édesapja, aki ötven éven át szerette Verát, képtelen volt elbúcsúzni a szerelmétől, ezért a hamvait hazavitte.

Apám és Vera megvettek két, egymás mellett álló urnasírhelyet. Apukám azt mondta, esetleg tavasszal, szűk családi körben elbúcsúzunk majd Verától, de 

van egy olyan érzésem, hogy meg akarja várni, hogy ő is elmenjen. Hogy egyszerre kerüljenek a végső nyughelyükre. Így szerették egymást. Még a halál sem választhatja el őket egymástól

– magyarázta Forgó Betti idén áprilisban. Igaza volt, Czapp György nem temette el Verát tavasszal…

Venczel Vera és Kovács István az Egri Csillagok c. filmben 
Forrás: Bors

A férfi művésznő halálának első évfordulóján viszont szívesen együttműködik azokkal a rajongókkal, akik azt szeretnék, hogy legyen lehetőségük megemlékezni a szomorú évfordulóról. Egy interneten szerveződő csoport kérte meg az özvegyet, hogy adjon lehetőséget a csendes főhajtásra, amibe Czapp György belement.

Venczel Vera színművésznő halálának első évfordulóján, október 22-én szombaton, a máriaremetei Kisboldogasszony-bazilika szabadtéri oltárán leróhatják tiszteletüket mindazok, akik szerették őt.

A megemlékezésen nem lesz jelen a család, Vera fotója lesz kiállítva a bazilika kertjében, itt lehet tisztelegni az emléke előtt.  

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!