Lelkiismeret

2022.09.09. 10:50

Klapka György özvegye adja meg Dennisnek a végtisztességet

Klapka Marikát el sem hívták a titokban lezajlott temetésre, de ő hozott egy döntést. Ő megteszi, ami tőle telik, hogy nevelt fia békében nyugodhasson.

Forrás: Bors

Klapka György özvegye nem volt ott az augusztus elején elhunyt Dennis temetésén, mivel hiába kereste a szertartást szervező testvéreket, nem vették fel neki a telefont. 

Marika egyébként nem is tudott volna személyesen jelen lenni, mert a lábát törte egy otthoni balesetben, de így is nagyon meglepte a Klapka testvérek hozzáállása. Ahogyan az is, hogy végül szórásos temetést rendeztek a fiatalon elhunyt Dennisnek, ahelyett, hogy kívánsága szerint édesanyja, Mary Zsuzsi mellett lelt volna örök nyugalomra. 

„Összecsapott szórásos temetésen búcsúztak”

Az a szomorú igazság, hogy én is csak Dennis barátaitól tudtam meg, hogy a testvérei nem az édesanyja, Mary Zsuzsi mellé temették, hanem egy alig tizenöt perces, összecsapott szórásos szertartáson búcsúztak tőle. 

Nekem sajnos csak az egyik Klapka gyerek vette fel a telefon a temetés előtt, a többiek még ennyit sem tettek meg. Sajnos én a lábtörésem miatt a laksásomba vagyok zárva, de azt terveztem, hogy amikor a jövő héten leveszik a gipszet, kimegyek hozzá, de hát nincs hová és ez nagyon elszomorít – kezdte a Borsnak Marika.

Forrás: Bors

„Legalább lesz egy hely, ami őrzi az emlékét”

Az Aranyember özvegye egyetlen megoldást lát arra, hogy Dennis barátainak legyen hol leróniuk kegyeletüket, és ezt a lépést meg is teszi.

–Azt sajnos nem tehetem meg, hogy Dennis édesanyjának a sírkövére felvésessem az ő nevét is, pedig ez lenne az, ami talán pici megnyugvást hozhatna a lelkének, hiszen így legalább részben teljesülne az akarata, amit életében oly sokszor és sok mindenkinek kinyilatkoztatott. De 

a férjem síremléke fölött én rendelkezem, és amikor a hevenyészett búcsúztató napján gyertyát gyújtottam Dennis lelki üdvéért, megígértem neki, hogy az apja sírkövére felkerül majd az ő neve is.

Így, ha a hamvai nem is lesznek ott, legalább lesz egy hely, ami őrzi az emlékét és ahová a barátai és én is elhelyezhetünk majd egy-egy szál virágot a születésnapján

– árulta el Klapka György özvegye, aki hozzátette, hogy így három generáció síremléke lesz a nyughely, hiszen Klapka György sírhelyére kerültek édesanyja földi maradványai is, amikor lejárt az asszony sírhelymegváltási ideje. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában