Bulvár-celeb

2021.10.25. 09:01

Nem teljesülhetett Venczel Vera utolsó kívánsága

75 éves korában szerettei körében örök álomba merült Venczel Vera. Komoly betegséggel küzdött, így bár szeretett volna, már soha nem térhetett vissza a színpadra.

Forrás: vigszinhaz.hu

„Október 22-én meghalt Venczel Vera. A Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 75 éves volt. Venczel Vera otthonában, szerettei körében tért örök nyugalomra” – közölte a Vígszínház.

A színésznő már fiatalon arról ábrándozott, hogy színészi pályára lép. Édesapja teljes mellszélességgel támogatta őt ebben, akinek nem titkolt vágya volt, hogy egyszer a világot jelentő deszkákon próbálja ki magát. A családja mérhetetlenül büszke volt rá, amikor 1963-ban gimnazistaként megkapta élete első filmes szerepét, melyet rögtön a második követett, Esztergályos Károly rendezésében.

Élete szerelme

Az akkor 17 éves Vera feleségül ment hozzá, nyolc évvel később azonban kihűlt a szerelem és felbontották a házasságukat.

Ezután találkozott Czapp György iparművésszel, akibe menthetetlenül beleszeretett. Egy évvel később a 26 éves Vera hivatalosan is frigyre lépett élete szerelmével. Bár a színésznő mindig is gondosan óvta magánéletét a kíváncsi szemek elől, néhány nyilatkozatában elmondta: boldog és szeretetteljes házasság volt az övék, amelyben kölcsönösen tisztelték egymást.

 

Szeretetteljes kapcsolatban élt férjével, immár ötven éve
Fotó: Venczel Vera / Bors

Egy rossz lépés indította el a lavinát

Verát 2016-ban komoly baleset érte, amikor elő­adás közben egy esés következtében két helyen is eltörte a csípőcsontját. A felépülése 9 hónapig tartott, ez idő alatt pedig a férje gondosan ápolta őt. Utoljára 2018-ban lépett színpadra, azt követően egy influenzás megbetegedés miatt kénytelen volt hosszú hónapokra lemondani az előadásait.

A Borsnak utoljára idén januárban nyilatkozott

„Csak annyit szeretnék még mondani, hogy már alig várom, hogy újra színházba mehessünk: én a színpadra, a nézők a széksorokba.

A balesetem, amely hosszú ideig nagyon megviselt, már csak rossz emlék, csak a kondíciómat, az erőnlétemet kell visszaszereznem, és akkor jöhetnének a fellépések is” – mondta még bizakodóan Vera.

Kollégája, Kern András tudomása szerint azonban a színésznő már akkor is nagyon beteg volt.

„Komoly tüdőbetegséggel küzdött. Bár nem járt be a színházba, rendszeresen kerestük egymást telefonon”

– árulta el a színészóriás a Borsnak.

Nagyon szeretett volna még visszatérni a színpadra
Fotó: MTI / Komka Péter

 

Akkoriban úgy tűnt, hogy Vera felépült, s a visszatérés gondolatával kacérkodott. Erre azonban sajnos nem kerülhetett sor, mert a férje megbetegedett. A Jászai Mari-díjas színésznőt szíve ugyan visszahúzta a színházba, mégis minden elő­adását lemondta, hogy a nap 24 órájában Czapp György mellett lehessen és ápolhassa őt.

2022-ben ünnepelték volna az ötvenedik házassági évfordulójukat, de a halál sajnos idejekorán elszakította őket egymástól. Így nem teljesülhetett a színésznő nagy kívánsága, hogy megünnepeljék az aranylakodalmukat.

Borítókép: Venczel Vera a Vígszínházban, A vörös oroszlán című darabban, 2018-ban. Fotó: vigszinhaz.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!