Minden gyermekben meg lehet találni a siker kulcsát

Sáránd - „Bármilyen nehézség ért az életben, a tanórákon sikerült feltöltődnöm, az órán minden gondomat sikerült elfelejtenem.” Ezt Nagy Ernőné Erzsike néni mondta, aki 30 évig alsós tanítóként dolgozott Sárándon. Vallja, szeretni kell a lurkókat, mert megérzik, ha ez másképp van.

Tíz évig óvónő volt Hosszúpályiban, majd a második gyermeke megszületésekor Sárándra került, immár tanítónak. Itt dolgozott a nyugdíjba vonulásáig. Szívesen emlékszik vissza a munkában eltöltött évekre, számára fontos volt a tanítás, a legjobban a magyar irodalmat szerette oktatni. Soha nem kiabált és nem volt hangos, vallja, nem ezzel válik valaki hatásossá a gyerekek szemében.

Hátrányban a falusi gyerek

– Sok helyen jártam a kirándulások során, több magyarországi iskolát is volt szerencsém látni. Felszereltségében és tisztaságában számomra egy se ütötte meg azt a mércét, amit itt, helyben tapasztaltam. Nagyon szép körülmények között dolgozhattam. Emellett többen is rácsodálkoztak mindig arra, miként lehetséges az, hogy Sárándról mindig háromnapos kirándulásokra viszik a diákokat a tanítók. Ez azért van, mert jól szervezetten működik az iskola, a tanár és a szülői kapcsolat. Ha nem lennének ilyen kirándulások, bizony vannak olyan gyerekek sajnos, akik soha nem jutnának el például Budapestre. Döbbenten láttam egyszer egy nyaraláson, hogy a hetedikes gyerekek nem tudják, hogyan is kell érvényesíteni a menetjegyeket a metrón. Akkor derült ki, hogy húszból tizennyolc gyerek soha életében nem utazott metróval, de akadtak olyanok is, akik még villamoson sem ültek.

Úgy látom, a falusi gyerekeknek hiányosabb a tudásuk, nem egyenlő esélyekkel indulnak. Az iskola próbál szituációkat teremteni, de ez kevés”

– tette hozzá Erzsike néni, aki elmesélte, melyek voltak számára a legszebb emlékek az évek során.

Szeretni kell a diákot

– A kisebb eredmények mindig fontosak voltak nekem. Egyik anyuka mesélte, hogy gyermeke általam kedvelte meg a magyar irodalmat, amit korábban ki nem állhatott. Ez nekem nagy örömöt jelentett. Az utolsó osztályomra is boldogan gondolok vissza, megszerettük egymást. Nem voltak túl jól tanuló gyerekek, de rendkívül befogadóak voltak. Bármilyen nehézség ért az életben, a tanórákon sikerült feltöltődnöm velük, egyszerűen bementem az órára, és minden gondomat sikerült elfelejtenem. A mai napig, ha bárhol is találkozunk, akkor odajönnek és adnak egy ölelést.

Nyugdíjba vonulásomkor, az elköszönést követően meséltem a kolléganőimnek arról, hogy mi segített nekem az eltelt évek során a hivatásomban és az életemben is, ez egy gondolat volt; „Minden ember annyit ér, amennyi szeretet van benne”.

Tehát szeretni kell a gyerekeket, mert ha nem szeretjük őket, akkor észreveszik, és nem fogadnak szót.”

Én soha nem kiabáltam, nem vagyok egy hangos ember. Vallom, hogy minél hangosabb a pedagógus, annál hangosabb lesz a gyerek is. Meg kell látni a kicsikben azt, amiben a legerősebbek és ezt kell támogatni. Minden gyereket sikerhez lehet juttatni – mondta a nyugdíjas pedagógus.

GYT

Marad a tanítás tartalma

Nagy Ernőné kifejtette véleményét korunk oktatásáról is. – A mai gyerekeket nehezebb fegyelmezni, lekötni, kevés a tárgyi ismeretük. A digitális technika jelen van az oktatásban, ez rendben van. A gond az az, hogy nem változik a tanítás tartalma, ugyanazok a kötelező olvasmányok évről évre. A mai gyerekeket már nem érdekli például a Kincskereső kisködmön. Nem minden esetben érti a nyelvezetét, olyan könyvet kell a gyerek kezébe adni, ami érdekelni fogja. Mert egy életre is meg lehet utáltatni egy kisgyerekkel az olvasást.