Igazi csoda

2022.09.23. 12:00

Tizenhét nappal a szecsuani földrengés után találtak túlélőt Kínában

Élve találtak a kínai hatóságok a délnyugat-kínai Szecsuanban egy férfira, aki a tartományban két hete pusztító földrengés során tűnt el – jelentette a kínai állami média pénteken.

Fotó: Shutterstock

A tájékoztatás szerint a helyi vízierőműben dolgozó 28 éves Gan Jüre egy helyi földműves talált rá, majd kórházba vitték, ahol már a családja is meglátogatta.

Gan a földmozgás idején elsősegélyt nyújtott társainak, majd az erőmű több zsilipét is megnyitotta, hogy megakadályozza az árvizeket. Ezt követően társával egy napig élelem és víz nélkül rostokolt a létesítményben, amelyet később elhagytak. Gan elvesztette a szemüvegét, és csak botladozni tudott a vadonban, ezért elváltak, és a társa megígérte, hogy segítséget hoz. Gan viszont elhagyta a helyet, ahol várakoznia kellett volna, és ez idő alatt csupán vadon termett gyümölcsökön élt.

A tartományban szeptember 5-én pusztított földrengés, a 6,8-as erősségű földmozgásban csaknem 100-an meghaltak, károkat elsősorban Kance prefektúrából jelentettek.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!