Buli van

2021.08.26. 11:49

Három kőgazdag űrmilliárdos Bajkonurba megy

Musk, Bezos és Branson meghívást kap filmeseket a világűrbe szállító orosz űrhajó indítására. Máskor nehéz egy helyen fellelni őket, mert például Musk és Bezos nemigen állhatják egymást.

Fotós: AFP

Meghívást kap Elon Musk, Jeff Bezos és Richard Branson a bajkonuri űrközpontba az első világűrben forgatandó játékfilm stábjának október elejére tervezett indítására – jelentette ki Dmitrij Rogozin, a Roszkozmosz orosz űripari vállalat vezérigazgatója a Pervij Kanal tévécsatornának nyilatkozva.

Elon Musk
Fotó: Britta Pedersen / AFP

„Ma meghívót küldök Elon Musk úrnak, de szeretnénk meghívni Branson urat és Bezos urat is” – mondta Rogozin.

Őket is meghívták: Jeff Bezos és Richard Branson
Fotó: AFP

A Roszkoszmosz vezére szerint „az űrrajongók nagyszerű triójának” megjelenése a kazahsztáni Bajkonurban a Szojuz MS-19 október 5-re tervezett indításán azt fogja hangsúlyozni, hogy az űr „egyedülálló környezet, ahol egyedülálló emberek találkoznak, akik az országok között fennálló minden probléma ellenére is megtalálják a módját az együttlétnek”.

A Virgin Galactic alapítója, Sir Richard Branson pezsgőzik, miután a Virgin Galactic űrhajó fedélzetén az űrbe repült, amit „életre szóló élménynek” nevezett – és amely reményei szerint a jövedelmező űrturizmus korszakát fogja bevezetni
Fotó: AFP

Az űrhajó fedélzetén a tervek szerint Anton Skaplerov űrhajós, Julija Pereszild színésznő és Klim Sipenko rendező-producer fog utazni. A tartalék legénység Oleg Artyemjev űrhajósból, Aljona Mordovina színésznőből és Alekszej Dugyin operatőrből áll.

A stábok a világűrben leforgatandó első, Kihívás munkacímű játékfilm forgatására készülnek.

Az űrdráma a Roszkozmosz, a Pervij Kanal és a Yellow, Black and White stúdió koprodukciójában készül.

A meghívott három milliárdos kulcsszerepet játszik az űrrepülés, egyebek között az űrturizmus fejlesztésében. Júliusban Branson és Bezos maga is kipróbálta már az űrkapszulában való repülést, a világűr pereméig emelkedve.

Borítóképünkön Richard Branson brit iparmágnás hagyományos táncot lejt egy felvonuláson Mumbaiban

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában