Debrecen hírei

2018.11.12. 14:34

A szeretet üzemmódján

Debrecen - Palánki Ferenc püspök tartott beszámolót a Rómában lezajlott püspöki szinóduson szerzett tapasztalatairól.

Debrecen - Palánki Ferenc püspök tartott beszámolót a Rómában lezajlott püspöki szinóduson szerzett tapasztalatairól.

A szombat délutáni eseménynek a Borbíró téri Megtestesülés templom adott otthon. A plébánián összegyűlt fiatalok meghallgatták a püspök összejövetelen szerzett élményeit, az előadás előtt pedig azt mondták: szükségük van a bátorítása és az iránymutatásra, ezért várják az új feladatokat.

Probléma a képzetlenség

– A szinódus jelentése: közös úton járni, együtt járni. Mit jelent ez a hétköznapokban? – kezdte előadását a megyéspüspök. – A találkozón csaknem 40 fiatal, 200 püspök és más egyházi személyek vettek részt, ahol kiderült, hogy nagyon komoly dolgokról is lehet örömmel és vidáman beszélgetni – mondta. Palánki Ferenc beszámolójában kitért arra is, miért nem éri el az ifjúságot a klérus szava. – A szinóduson Afrikai, Fülöp-szigeteki és dél-amerikai püspökök ugyanarról a problémáról számoltak be: rengeteg reményvesztett fiatal van, akik meghallgatásra szorulnak – magyarázta az egyházatya.

„Urazzuk egymást, az Istent meg tegezzük.” – A fiatalokat meg kell hallani, hiszen egymás meghallgatása és segítése a közös út. Ezért van szükség papokra, szerzetesekre, pedagógusokra, akik képesek az odafigyelésre. – Gyakran az a probléma, hogy képzetlenek vagyunk, így a fiatalok nem hajlandóak szóba állni a felnőttekkel. Ha a szeretet üzemmódján működünk, képesek lehetünk arra, hogy meghallgassuk őket – mondta a püspök.

A beszámolót követően a hallgatók kérdéseket tettek fel Palánki Ferencnek az egyház és az ifjúság kapcsolatának témakörében.

Ferenc pápa október 3-án nyitotta meg az október 28-ig tartó, XV. rendes püspöki szinódust. Magyarországot Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, valamint Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita képviselte. Az egyházvezetők összejövetelén Ferenc pápa fogadta a világ minden részéről összegyűlt egyházatyákat.

SZD

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!