A mozdonyok iránti igazi szenvedély

Debrecen - Manapság vajon hány kisfiú szeretne mozdonyt vezetni? Bizonyára rengeteg.

A vonatos mesék soha nem veszítik el a népszerűségüket, s ha sokan el is felejtik a gyermekkori rajongásukat a vasút iránt, ha másként nem, de fiús apaként – és néha anyaként is – újra lelkesen fognak sínpályát építeni, mozdonyokat tologatni. De vannak olyanok is, akik felnőttkorukig megőrzik gyermeki vágyukat. Mint Szabó József, az Erdei Vasút mozdonyvezetője.

Megvalósult álom

– Kicsi korom óta mozdonyvezető akartam lenni. Nagypapám Alsójózsán a vasút mellett lakott, úgyhogy én a nyári szünetekben mindig kint voltam, és integettem a mozdonyvezetőknek. Hat éves lehettem, amikor először ültem mozdonyon, Debrecen és Józsa között, s akkor megfogadtam, én is mozdonyvezető leszek – tekint vissza a kezdetekre.

Szabó József álma két éve valóság, azóta mozdonyvezető a Zsuzsinak becézett vonaton. Érettségi és egy szakma elvégzése után került be a műhelybe, ahol egy évig karbantartóként dolgozott. De elárulja, tulajdonképpen csak az időt szerette volna kitölteni, amíg végre indul a mozdonyvezetői tanfolyam.

– Már közben sokat utaztam, az idősebb kollégák hívtak, jöjjek velük, tapasztaljak. A tanfolyamon pedig hét-nyolcféle modult tanultunk, ezekből a végén vizsgázni kellett, például a pálya felépítéséből, a vasúti jármű szerkezetéből – sorolja Szabó József.

Ebből adódik is a kérdés: meg tudná-e szerelni a mozdonyt, ha elromlana. Lelkes választ kapunk: – Szereltem is már! Pünkösdkor elpukkant egy gázcső az erdő közepén. Mikor kinyitottam a gépteret, a cső úgy nyomta a gázolajat, mint a Nagyerdőn a szökőkút! Mozdony leállít, értem jött egy kolléga, bevitt a műhelybe, alkatrész, villáskulcs, vissza a mozdonyhoz, csőcsere, irány haza. Ez fél órába került, a kocsikban húszan lehettek, de senki nem elégedetlenkedett, inkább megtapsoltak.

Munka és hobbi is

Megtudjuk, hogy 12 éve fotózik mozdonyokat.

Engem mindig megfog, ha vonattal szép helyeken megyek. Ez is a hobbim, a vasútfotózás. Végül is egy mozdonyvezetőnek mi legyen?”

– kérdezi kacagva. Sokfelé utazik vonattal, a Budapest–Pécs vonal a szépsége miatt az egyik kedvence, de szerinte az alföldi hangulat semmihez sem hasonlítható. Még a nyaralásokat is a vasút köré szervezi.

– Az egyik jóbarátom Erdélyben született, oda vissza-vissza jár fényképezni, amit mesélt, nagyon tetszett, ezért álmodtuk meg a közös utazást. Amikor az ember reggel felkel a Korona Nemzetközin, lehúzza az ablakot… a Maros völgyén csattogtunk, végig a hegyek között. Csodálatos volt! Továbbszőve a hobbi fonalát, kiderül, hogy vasútmodellező is, már tíz éve tagja a debreceni egyesületnek. Novemberben a Vasutas Művelődési házban szerveznek nagy kiállítást, és Szabó József reménykedik a mozdonysimogatóban is. Ha sikerül a tervük, kiállíthatnak egy nagy mozdonyt, amire a közönség felszállhat, beszélgethet a vezetőjével. A gyerekek imádják, főleg a kürtölést! – meséli.

Mikor arról érdeklődünk, ő milyen mozdonyt vezetne legszívesebben, nevetve sóhajt.

– Jó kérdés! Mindnek van valami varázsa. A gőzmozdonyba az ember maga pakolja a szenet, tölti a vizet, irtó jó a hangulata. A kisvasút gőzöse 1923-as gyártmány, majdnem száz éves, de szuperál. Még sose romlott el, igaz, kevesebbet használjuk. Egy villanymozdony 9000 lóerős, ha az belepasszírozza az embert az ülésbe, az felemelő érzés. A Budapest–Hegyeshalom vonalon lehet 160-nal tolni, na, ez naplementében... gyönyörű! – mereng el. Aztán bevallja:

Én jobban hajlok a régebbi típusú gépek felé. Az még mozdony, azt még vezetni kell.”

A maiakban jóformán mindent számítógép vezérel. Annak is megvan a vonzereje, de nekem nem az az élvezet.

Kalandos Zsuzsi

Legérdekesebb útja az első volt, amikor már senki nem volt mellette, sem oktató-mozdonyvezető, sem más felügyelet. – Az első önálló szolgálatom! Kicsit izgultam, hogy egyedül vagyok; a mozdony minden rezdülésére, minden hangjára figyeltem… Ha megszokja az ember, már „hátradőlve” vezet, de addig nagyon ügyeltem!

Mindene a vasút

Kérdésünkre, hogy mennyivel közlekedik a Zsuzsi, nagyon hivatalos válasz érkezik: – A megengedett legnagyobb sebesség 30 km/óra. De próbált már gyorsabban menni? – firtatjuk, s Szabó József nevetve feleli, hogy nem.

– Hiába nyomnám a pedált, nem történne semmi. Van védelmi berendezés, ami nem engedi a nagyobb tempót, ez a túlsebesség-védelem. Ez azért kell, mert ha véletlenül rosszul lesz a vezető, akkor se gyorsulhasson fel a mozdony – magyarázza. Kérdésünkre, hogy szokott-e vadállatokat látni a síneken, a mozdonyvezető így válaszol: – Sűrűn! Róka, vaddisznó, őz, szarvas is jön, főleg ilyenkor ősszel. Néznek rám, aztán elugrándoznak, nem akadályozzák az utunkat.

De fakidőlés sokszor van, nyáron a viharos időszakban, ősszel az esők idején. Ha a törzset a vonat személyzete el tudja tenni a sínről, vagy szét tudja vágni, megteszi. Van hozzá eszközünk. Ha ez nem megy, akkor az erdészetnek szólunk, és ők egy nagyobb csapattal letakarítják a pályát. Az utasok pedig figyelik az érdekes műsort.

Több ezer képe van már mozdonyokról, és képes hajnal háromkor felkelni egy különvonat miatt: – Mínusz hat fokban álltam kint a vasút mellett, hogy fotózhassak. Ilyen fanatikus vagyok! – mondja büszkén.

Majd mosolyogva hozzáteszi, a párja szerencsére elnéző, megszokta a rigolyáit, a gyűjtemény kerülgetését: vasúti kocsik, mozdonyok, vasúti táblák tömkelegét.

Van mit kerülgetni! De mit csináljak, a vasút örök szerelmem!”

– egy boldog ember nevetését halljuk.

- Potyók Izabella -

[related-post post_id="3984711"]