Horváth Péter: a város élő szövet

Debrecen - Fontos, megőrzendő értéknek tartja a cívis életmódot, építészetet a fiatal helytörténeti kutató.

Podmaniczky-díjat vehetett át néhány napja Szombathelyen a debreceni városháza főépítészi irodájában, az építészeti archívumban dolgozó Horváth Péter.

A Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesület által felterjesztett helytörténeti kutató köldökét 1983-ban a „Basahalmán belül vágták el”, így igazi cívisnek mondhatja magát. A Batthyány utca 4-ben, egy olyan házban gyerekeskedett, amelyről később ő derítette ki, hogy a legrégebbi elemei valószínűleg a XVI. századra datálhatóak. – Abban, hogy már kicsi koromban nyitottá váltam a régi világra, értékekre, nagy szerepük volt szüleimnek, Béres Zsuzsának, a Debreceni Egyetem sajtóreferensének (egyetemtörténeti kutatónak) és Horváth Péternek, a Déri Múzeum festményrestaurátorának. Szintén sokat köszönhetek nagyapámnak, dr. Béres András néprajzkutatónak is – fogalmazott a fiatalember.

Elmondta: gyermekkorában gyakran időzött nagyszüleinél is a közeli Varga utca 8. számú házban, ahol még láthatta az egykori cívis életmód megmaradt töredékeit, például a kosárfonáshoz, méhészkedéshez, szőlőműveléshez használt eszközöket.

A művészetek felé fordulás

Aztán előbb a Medgyessy Gimnáziumban festő szakon tanult, majd a Nyíregyházi Főiskolán rajz- és vizuális kommunikáció szakot végzett. Közben érdekelni kezdte a művészettörténet, a néprajz és a bútorművészet is. Ma már kevés szabadidejében szakmai segítséggel tanulja a bútorrestaurálást is. Büszke arra, hogy a főiskola idején 2006-ban különdíjat kapott Pécsett az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, ahol debreceni szülőházának építéstörténetét mutatta be.

Fotók: Matey István

– Mindig nagyon érdekelt, hogy kik lakhattak ott előttünk. Azt tudtam, hogy Kerékgyártó Sándoréké volt a ház, akik mézeskalács-készítéssel foglalkoztak. De hogy azon kívül mi minden történhetett ott, sokáig ismeretlennek számított előttem – fogalmazott. A kutatómunka során jutott el az akkor még a régi Városházán működő levéltárba, majd a mikrofilmtárba, ahol megismerkedett későbbi mentorával, Papp József helytörténeti kutatóval.

Horváth Péter a Miskolci Egyetemre is járt, ahol kulturális antropológiát hallgatott, és egyebek mellett városantropológiával is foglalkozott.

Közben a térség szellemi kulturális örökségét is igyekezett alaposan megismerni. Néprajz-Néptánc-Regionalitás című PhD disszertációját júliusban védte meg sikeresen a Debreceni Egyetem Néprajzi Doktori Iskolájában. – Munkám a Hajdúság, Bihar, valamint a Debrecenhez ezer szállal köthető Hortobágy egykori néptáncéletével foglalkozik – mutatta be tudományos munkáját a fiatal doktor.

Rögzíteni a múlt értékeit

Horváth Péter azt is elmondta, hogy 2016-ban és 2017-ben a Debreceni Egyetem Műszaki Karán óraadóként Debrecen építéstörténetével igyekezett megismertetni a hallgatókat. Tanítványaival sok cívisházba kértek és nyertek bebocsátást. (Tekintve a debreceniek zárkózottságát, ez nem volt mindig könnyen megoldható.) A hallgatók ennek során felmértek, lerajzoltak számos fésűfogas telekelrendezésű XVIII-XIX. századi cívisházat.

Fotók: Matey István

– Így, ha még el is tűnnek ezek, dokumentációjuk remélhetőleg megmarad. Egyiknél-másiknál idővel talán elérhető lesz, hogy védettséget nyerjenek és visszaállítsák azokat korábbi formavilágukba – adott hangot reményének a szakember.

A beszélgetés során az is kiderült, hogy Horváth Péternek a munkája a hobbija is egyben. Rendszeresen jár például épületbontásokra, ahol sokszor már jó ismerősként köszöntik a munkások. – Találtam ilyenkor már jónéhány faereszdíszt, a szokásos hat- és négyszögletű padlástéglák mellett ötszögletűt, sőt kék alapon festett búzakalászmintával díszített mestergerendát a Bajcsy-Zsilinszky Endre utcán. Pingált, koszorúmintával ellátott kék pórfödém deszkákra is bukkantam a Varga utcán, melyek Debrecen legkorábbi népi építészetét őrizték meg. Abban bízom, hogy a gyűjtemény egyszer alapját képezheti majd egy debreceni építéstörténeti kiállítás, esetleg egy kiállítótér anyagának – mondta.

– Ugyanakkor sajnos egy idő után sok épületet meghalad az idő. Most épp léptékváltásban van Debrecen. Ami természetes, hiszen egy élő város nem lehet skanzen – jelentette ki.

Vegyes az összkép

Arra a kérdésre, hogy létezik-e még Debrecenben egységes régi városrész, Horváth Péter úgy válaszolt, hogy az 50-es 60-as évek óta sajnos már nincsenek ilyen tömbök, utcák. Szabó Magda Régimódi történet című regényéből ma nehéz lenne az eredeti helyszíneken filmet forgatni, mert az épületek nem egyetlen korból származnak.

Fotók: Matey István

– De ez nem baj, mert a város élő szövet, ami formálódik, változik. Egy-egy épületet, tömbrészletet azért még meg lehetne védeni. A szocreál építészeti hagyatékból sem kell mindent eltüntetni, hiszen ebből a korszakból is maradtak ránk értékek, elég csak a Nagyállomásra és annak előcsarnokában lévő Domanovszki Endre alkotásokra gondolni – vélte.

A beszélgetés végén kiderült, hogy Horváth Péter – többek között - egy olyan, Debrecen archaikus cívis építészetéről szóló könyv megírását tervezi, ami feltárná, milyen is lehetett „Európa legnagyobb faluja” - ahogy azt Robert Townson angol utazó mondta a XVIII. század végén.

- Orosz Csaba -