Aki előtt sorsok fonódnak össze

Csökmő - Huszonkét év tapasztalatairól mesélt Farkasné Szabó Ilona anyakönyvvezető.

Az élet egyik legszebb pillanata a házasságkötés. Aki ennek újra meg újra részese lehet, az nagyon szerencsés. Közéjük tartozik az anyakönyvvezető, akárcsak Farkasné Szabó Ilona, aki jelenleg egyedül végzi ezt a magasztos feladatot Csökmőn. Immár huszonkét éve.

A születés helyén

Amikor arra kértük, hogy meséljen a tapasztalatairól, megtudtuk, hogy hivatalosan 1996. június 17-től látja el az anyakönyvvezetői feladatokat, amibe a születések, házasságkötések és halálozások ügyeinek intézése egyaránt beletartozik, de természetesen ezek közül a leglátványosabb esemény a házasságkötés. Mint mondta, az első halottat 1996. augusztus 30-án anyakönyvezte, majd rá egy napra összeadta az első ifjú párt is. Nagyon izgatottan készült rá. Még a nyaralása alatt is a beszédét írta, gyakorolta. Azt mondja, eddigi pályafutása során 115 párt adott össze, 221 halottat és 4 születést anyakönyvezett, ami nem sok ennyi idő alatt, hiszen egy nagyvárosban ez sokkal több lehet akár egy év alatt is. Az alacsony szám a falu lélekszámából adódik. A születéseket is a születés helyén anyakönyvezik, ezért itt csak az olyan esetekben kerül rá sor, amikor olyan hirtelen jön a szülés, hogy nem ér be a kismama a kórházba. Kevesen tudják, hogy ha például a haláleset egy másik településen történik, akkor annak az anyakönyvezését is ott végzik. Vagy egy közúton történt halálos közlekedési balesetnél is az az anyakönyvvezető jár el, akinek illetékességi területén a baleset történt.

„Megérdemelné a párja”

Emlékezetes nagy sztorik nála eddig még nem voltak. Senki nem mondott nemet a boldogító igen helyett. Olyan apróságok előfordultak, hogy elfelejtette odaadni a cipót és a bort, amit csak a pezsgős koccintás előtt vett észre. Vagy nem gyújtotta meg időben a gyertyát. Ilyenkor az improvizálás segít, amivel ügyesen korrigálható a mulasztás. Érdekességnek megemlíti a „soha nem nősülőket”, akik végül mégis ott állnak előtte. Találkozott olyan párral, akik hosszú évek óta együtt éltek, már közös gyermek is volt, és tudta, hogy a nő nagyon vágyik arra, hogy hivatalosan is összekössék az életüket, de a férfi hajthatatlan volt. Amikor egy beszélgetés során szóba került, és ő megemlítette, hogy igazán megérdemelné már a párja, hogy elvegye, a férfi akkor is tiltakozott. Egyszer aztán mégis bejelentkeztek, és összeházasodtak. Olyanban is volt része, hogy az egyik fél mindkét házasságában ő működött közre anyakönyvvezetőként. Érdekességként említette meg, hogy volt olyan, amikor egykor az anyát, és sok-sok év múltán a lányát is ő adta össze.

A 86 éves vőlegény

Farkasné Szabó Ilona szeret alaposan és méltó módon felkészülni a nagy napra. A készülődés az időpont-egyeztetéssel kezdődik. Először elintézik a bejelentkezés hivatalos részét, aztán megbeszélik, hogy a nagy eseményen mit hogyan szeretnének. Kérnek-e valami pluszt, van-e kedvenc zenéjük, megkérdezi, hogyan ismerkedtek meg, milyen fontos állomások voltak a közös életükben. Ezeket majd később igyekszik a beszédbe belefoglalni.

– Szerencsére kistelepülésen élünk, és többnyire ismerem a házasuló feleket. Sokat tudok róluk, így igazán személyessé tudom tenni a szöveget. Szeretem a nagy nap előtt két-három héttel elkezdeni a beszéd megírását. Ezt még nyers beszédnek nevezem, amit olvasgatok, és folyamatosan korrigálok. Az utolsó hétre általában letisztul. Úgy szeretem, ha egy héttel az esküvő előtt már készen van. Ilyenkor kinyomtatom és otthon olvasgatom. Először magamban, az utolsó napokban hangosan is. Időnként még ilyenkor is találok benne javítanivalót. Az esküvő napjára – ami általában szombat, bár mostanában már elterjedt a péntek is –, már nem tervezek semmit. Reggel fodrászhoz megyek, aztán készülődök. Ilyenkor még az evéssel is óvatos vagyok, nehogy valami baj legyen. Testileg, lelkileg felkészülök az eseményre. Délelőtt rendezgetem a termet, kipróbálom a CD-lejátszót, elvégzem az apró simításokat, bekészítem a kellékeket.

Ha mondjuk, délután ötkor van az esküvő, akkor már kettőkor elkezdek készülődni."

Természetesen vannak alkalomhoz illő ruháim, cipőim. Igaz, ehhez nem kapok külön juttatást, de úgy gondolom, meg kell tisztelnem az ifjú párt és a násznépet azzal, hogy méltó öltözetben jelenek meg – mondja Farkasné.

Szakmai ártalom még, hogy ha bárhol lát egy kedves, szeretetről, szerelemről, összetartozásról szóló verset, idézetet, azt rögtön megjegyzi magának, hogy hátha jó lesz majd egy szertartáson. Azt hihetnénk, hogy ennyi idő után már rutinból áll az ifjú pár elé, de elmondta, hogy minden esküvőkor van benne egy kis drukk. Arra a kérdésünkre, hogy hány éves volt a legfiatalabb, illetve a legidősebb házasulandó, akit összeadott, azt válaszolta, hogy tizenhat éves volt a legifjabb. Ő egy menyasszony volt 1998-ban. A vőlegénye nyolc évvel volt idősebb nála, és a mai napig együtt vannak. A legidősebb személy, aki nála mondta ki a boldogító igent, nyolcvanhat éves volt. 2013-ban egy vőlegény volt ilyen korú, aki egy ötvenöt éves nőt vett feleségül.

– Nem felejtem el, mert a falu megszólta a kapcsolatukat, és bevallom, én is fenntartással fogadtam őket először. De amikor megláttam, hogy az idős vőlegény szó szerint sugárzik a boldogságtól, rájöttem, nem szabad azzal foglalkozni, mit mond más – emlékezik vissza az anyakönyvvezető.

- B. Kiss Andrea -

Kis problémák miatt szoktak válni

Úgy látja, hogy egyre több az élettársi kapcsolat. S hogy a mai fiatalok – tisztelet a kivételnek – nem igyekeznek megjavítani a megromlott házasságukat sem. Sokan úgy vannak vele, ha nem működik, akkor váljunk el. Pedig egy kapcsolatért tenni kell. Az eskü a mindennapok terhe alatt elkopik, és jönnek a szürke hétköznapok. Sok minden kikezdi a kapcsolatot, de nem szabad hagyni, hogy ellaposodjon. Úgy látja, nem nagy problémák miatt szoktak elválni a párok. Tapasztalatai szerint azok a kapcsolatok tartósabbak, ahol a férj egy kicsit romantikusabb az átlagnál.

S a kérdésre, miszerint ha újrakezdhetné, választaná-e ezt a hivatást, a válasza egyértelmű igen volt. Mint mondta: – Úgy érzem, nagy megtiszteltetés, hogy közreműködhetek egy-egy pár házasságkötésénél, részese lehetek a történelemnek és írhattam az anyakönyvek megsárgult, megfakult lapjaira, betűimet otthagyva az utókornak. Nem mindennapi dolog, hogy otthagyhatom a kézírásomat az anyakönyvekben, illetve, hogy olvashatom a régi, gyönyörű kézírásokat. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy tagja lehetek az anyakönyvvezetők nagy táborának.

[related-post post_id="3991997"]

[related-post post_id="3991213"]