Bulvár, celeb

2008.03.10. 12:02

Felfüggesztett börtön Sas Józsefnek

<p>Egy év börtönre és háromszázezer forint pénzbüntetésre ítélte Sas Józsefet első fokon, nem jogerősen a Fejér Megyei Bíróság. A 2 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés ellen a védő fellebbezett. A bíróság a művészt négy adócsalásban találta bűnösnek.</p>

A Fővárosi Főügyészség még tavaly augusztusban emelt vádat Sas József és vállalkozótársa ellen. Az ügyészség álláspontja szerint Sas a Mikroszkóp Színpadot működtető közhasznú társaság nevében szerződést kötött az ügy elsőrendű vádlottjával, miszerint a színházi előadások lebonyolításához szükséges jogokat átadja a vállalkozásnak. A cég a televízióktól és más szervezetektől befolyó bevételt fiktív számlákkal kompenzálta, hogy elkerülje az adófizetést.

A bíróság a másik - az elsőrendű - vádlottat kilenc adócsalásban és bűnsegédletben, valamint magánokirat hamisításban találta bűnösnek a bíróság. Kétévi börtönbüntetést kapott három évre felfüggesztve.

Sas József 58 millió forint jövedelemhez jutott az indoklás szerint. Ennek adóját az önellenőrzéskor fizette be és nem évenként. Az ügyészség 3 napi gondolkodási időt kért, de Sas József védője fellebbezett. Hat másik adócsalás gyanúja alól egyébként felmentették Sas Józsefet.

Zamecsnik Péter elmondta: hogy a kifizető nem Sas József volt személyesen, így a személyi jövedelemadó bevallási kötelezettség sem őt, hanem a társát terheli. Ezt a bíróság is megállapította. A védő szerint Sas József nem bűnös. Másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla bírálhatja el az ügyet.

 

Fórum

 A cikk alá tévedésből került fórum, a bűnügyekhez szerkesztőségünk nem szokott hozzászólási lehetőséget biztosítani. Ezért a fórumot töröltük.

A kellemetlenségekért elnézést kérünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!