Borsod-Abaúj-Zemplén

2008.03.06. 14:06

Szakmai konferencia Berentén - szociális témákban

<p>Berente - Szakmai tanácskozást tartottak csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Idősek Ápoló-Gondozó Otthona és Módszertani Intézmény és a berentei Szent Borbála Idősek Otthona(BIO) közös szervezésében a berentei művházban</p>

A "Változás vagy változtatás" elnevezésű szakmai napot Juhász József, Berente polgármestere nyitotta meg. Bemutatta a település múltját, jelenét, és felvázolta jövőképét. A beruházások összértéke 2000-től 2007-ig meghaladja a 1,5 milliárd forintot. Az önkormányzat 162 embernek nyújt biztos megélhetést. 2000-től a berentei lakosoknak egyre bővítik a szociális hálót.

A képviselő- testület döntése nyomán a háziorvos által kiállított vizitdíj-nyugta alapján a 300 forintot visszatéríti az önkormányzat a lakos részére. A helyi adót fizetőknek köszönhetően a 2000-es költségvetés bevételéhez képest az idei a négyszeresére emelkedett.

Gyárfás Ildikó országgyűlési képviselő köszöntőjébnen a legdinamikusabban fejlődő észak-borsodi településnek nevezte Berentét. Jó példát mutat a szegényebbeknek is, hogy az esélyek megragadásával biztató lehet a jövő is. Reményét fejezte ki, hogy az első berentei szakmai nap hagyományt teremt. A rendezvényen a szociális ágazat integrációs törekvéseiről cseréltek eszmét, a moderátori szerepkört Jónyer Lajosné intézményvezető látta el.

Intézményi feladatok

A szociális jogszabályok 2008.évi változásairól és a végrehajtással kapcsolatos intézményi feladatokról Kisgyörgyné Cziráki Andrea, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Családi és Szolgáltatások Főosztálya főosztályvezető-helyettese tartott előadást. Beszélt a jogszabályváltozásokról, arról, hogy a legtöbb helyen a források nem állnak rendelkezésre és ezért hiányosságok jelentek meg a szakterületeken.

Taglalta a szolgáltatások egyenlőtlen kiépítését, szólt a házi segítségnyújtásról, az önkormányzati kötelező feladatok változásáról, az intézmények alapellátásáról. Ismertette a szociális szabályok normatív hozzájárulásainak, valamint a térítési szabályoknak a változásait.

Az ORSZI tevékenységét dr. Tóth István János, az Észak-magyarországi Regionális ORSZI igazgatója mutatta be. A módszertani munka múltjáról, jelenéről és jövőjéről Jónyer Lajosné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Idősek Ápoló-Gondozó Otthona és Módszertani Intézmény vezetője fejtette ki véleményét.

A berentei Szent Borbála Idősek Otthona integrált működésének tapasztalatait Furák Róbert, a BIO intézményvezetője osztotta meg a résztvevőkkel. Elemezte a fejlesztési alternatívákat, kitért a szolgáltatásbővítésre, a reintegrációs program beindítására, a fizioterápiás centum létrehozására és szólt az intézmény működésének alapelveiről.

Ezt követően konzultáció volt, ahol kérdések és válaszok hangzottak el. Végezetül a jelenlevők megtekintették a Szent Borbála Idősek Otthonát.

B. Gy.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!