Az újvilágba viszi a Sárrét üzenetét a ladányi költő

Lövei Sándor
Lövei Sándor - © Fotó: Magánarchívum
Püspökladány – A kint élő magyarok meghívására utazik Washingtonba a közeljövőben Lövei Sándor.

A jelenleg Hajdúszoboszlón élő, 26 kötetes püspökladányi költőt Stefan Fedor, a washingtoni Magyar Ház elnöke hívta meg. A Magyar Ház rendszeresen vendégül lát magyar művészeket az anyaországból a diaszpórában élő magyarokkal való találkozásra.

Nemrégiben például Böjte Csaba Atya volt a ház vendége. Lövei Sándornak a washingtoni Marymount Katolikus Egyetemen lesz egy előadóestje, amelyen a néhány hete „Mindig vártál rám” címmel megjelent új verseskötetét mutatja be.

Készül az előadásra

– Másfél órás előadást tervezek, de ahogy kedves barátom, Stefan Fedor mondta, elképzelhető, hogy több előadásra is sor kerül a kéthetes tartózkodásom alatt – válaszolta érdeklődésünkre a művész. – Az egyetemen szeretnék beszélni a mai kortárs költészetről, költő barátaim verseiről, a debreceni költőkről. A cívisvárosból jelentős inspirációt kaptam az induláshoz a nemrégiben elhunyt Bényei Józsefet tekintem az első tanáromnak, mesteremnek. Úgy látom, az anyaország határain túl élőknek, főleg a tengerentúliaknak, mert ritkábban juthatnak csak haza, különösen érdekes lehet a mai kortárs költészet, az otthonról hozott magyar szó.

– Természetesen készülök az előadásomra. Összeszedtem azokat a debreceni könyveket, amelyeket a ’90-es években velem együtt indult költők adtak ki. Az előadásomban szeretnék beszélni saját szűkebb hazámról, a Sárrétről, és arról is, hogy én valójában sárréti költő vagyok.

Ha a verseimet valaki olvassa, érzi, hogy a sárréti földből származom. Ez az óceán másik partján, Amerika fővárosában, nagyon érdekes lehet egy ott élő magyarnak.”

Lövei Sándornak nemcsak élmény és megtiszteltetés a tengerentúli út, hanem szakmailag is hasznosnak tartja azt. Tervezi egy angol–magyar nyelvű verseskötet megjelentetését is. Ebbe olyan verseket szerepeltetne, melyek kifejezik a magyarok összetartozását, továbbá ennek az összetartozásnak a lelkiségét.

Érdeklik az emberek

– Természetesen maga a város is nagyon érdekel. Washingtont csak filmeken láttam eddig, s nagyon izgat a megérkezés utáni első benyomás. Engem főleg az fog érdekelni, milyen városba lépek ki a repülőtér aulájából, milyen atmoszféra fogad, és ez hogyan hat rám.

A másik, ami talán a legfontosabb, az ott élő emberek, hogyan alakul velük a kapcsolatom. De szeretném megnézni a Fehér Házat, és szeretnék biciklizni is a városban.

HBN–KZS



Püspökladány.
HAON.HU






hirdetés