Így tett többek között Kövér László házelnök, Pelczné Gál Ildikó Európai Parlamenti képviselő, Varga Mihály miniszterelnökséget vezető államtitkár valamint Semjén Zsolt (KDNP) kormányfő-helyettes. Az említettek mindannyian a sajtótól sövénnyel, parkkal elválasztott bejáratnál szálltak ki autójukból. Ellenben Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke gyalog sétált fel a felhajtón, lezser világos inget viselt, utazótáskáját hanyagul hátára dobta, s arról sem feledkezett meg, hogy a mintegy tucatnyi sajtómunkásnak intsen, köszönésképp. A Hotel Béke – melynek területére a média képviselői nem tehették lábukat – a kormánypártok politikusai mellett, korábban szállásukat lefoglaló vendégeknek is otthont ad, így teljesen természetes, hogy nyugdíjas házaspárok, strandtáskával a vállukon ki be járkálnak az egyébként szigorú ellenőrzés alatt álló épületbe.
Megkezdődött a Fidesz elnökségi ülése szerda kora délután Hajdúszoboszlón.
Már megérkezett Orbán Viktor miniszter- és pártelnök, illetve Szijjártó Péter néhány politikus társukkal a szoboszlói Hotel Békébe, ahol mától három napon keresztül tart évadnyitó frakcióülést a Fidesz-KDNP.
Gazdasági kérdések, továbbá az új választójogi, igazságszolgáltatási és önkormányzati rendszer is témája lesz a Fidesz-KDNP ma kezdődő, háromnapos évadnyitó frakcióülésének.