villamos- illusztráció
Jövő tavasszal elkezdik építeni Debrecenben a 2-es villamos nyomvonalát, amely a Nagyállomástól a plázáig változatlan úton halad, ott balra fordul, a Csemete utcánál pedig jobbra, az egykori Domus irányába, s megy tovább egyenesen a város vége felé.
A Naplóhoz (és az internetes portálunkon elérhető Cívis Felháborító blogra) írók közül többen is vitatják e terv helyességét, megjelölve javaslatukat: Nagyállomás, Erzsébet utca, Külsővásártér, Nyugati utca, Pesti utca, Böszörményi út. Ennek érdekében akár népszavazás kezdeményezésére is készek. A találgatások már odáig jutottak, hogy felvetődött: „…hozzáértő emberek hozzák-e ezeket a döntéseket, vagy valami érdekcsoport, akiknek jól jönne a nyomvonal mellett található ingatlanok kisajátításából adódó bevétel?” (Cívis Felháborító)
– A tervről a közgyűlés döntött, egy esetleges változtatással pedig az uniós milliárdok elvesztését kockáztatnánk – mondta a városháza főosztályvezetője.
Kétpercenként a sétálóutcán
- Mi a baja legtöbbünknek a tervezett nyomvonallal? Nem ott fog menni, ahol a józan ész, az évtizedes közlekedési tapasztalat megkívánná, hanem ott, ahol közlekedési-környezetkárosítási gondok megjelenése várható – írta Medgyessy István a Haonnak címezve. „Gyakorlatilag a 31-es és 32-es autóbusz utasai a vidéki közlekedőkkel a szűk Dózsa utcán át éles kanyar után a sétáló utca kellős közepén találják magukat. Csúcs időben ezt az övezetet minden percben villamos fogja keresztezni, programok esetén csak 2-4 percenként. Nyugatabbra tőlünk csökkentik, korlátozzák a sétáló övezetek forgalmát, itt a fordítottja történik. Vagy meg kívánja szüntetni a testület a sétáló teret?
De miért is kell annyi lakost a belvárosba vinni? Ott vannak az oktatási, egészségügyi intézmények, nagy létszámú foglalkoztatók, talán bevásárló központok? Nem, nem ott vannak. Azok a széles Böszörményi út, Pesti utca, Nyugati utca, Külsővásártér, Erzsébet utca közelében helyezkednek el. Az Egyetem Agrártudományi Centruma, a DÉSZOl helyén épülő új lakótelep, a honvédség. a Gábor Dénes szakközép iskola, közelebb van a Cora, a Metro, a Tesco, az új bevásárló központ, a Kenézy kórház gyalog elérhető a vidékieknek is, az autóbusz pályaudvar 10 méter, a Mechwart szakközépiskola, a tűzoltóság, a Tócóskerti lakótelep stb. A sokunk által javasolt Böszörményi úti nyomvonal mellett szól az is, hogy végig szélesebb az útfelület, az úttest alapozása erősebb igénybe vételnek is megfelel, több a mellette, közelében álló magas ház, benne lakókkal” – tartalmazza még a levél, mely egyébként ezzel a követeléssel kezdődik: legyen helyi népszavazás a tervezett 2-es villamos nyomvonaláról!
Szinte a legjobb
|
Fáktól vasparipát
|
| A villamos kell, és a mienké lesz, és örülünk neki, főként, ha rendesen fog járni, nem úgy, mint a 31-es meg a 32-es busz nyáron, az már-már vérlázító volt, mintha akkor nem lenne utas, vagy legalábbis a nyáron is itt állomásozó lakosság nem számítana annak; ha a diákok épp üzemen kívül vannak, hát akkor nyilvánítsuk halottá a várost, ugye? Fábián György jegyzete. |
Hogy kiderüljön, mennyi erre az esély, illetve kik hozták a döntés és a változtatás milyen következménnyel járna, megkérdeztük a városházán Varga László főosztályvezetőt. Válasza szerint a 2-es villamosvonal tanulmányterveit, nyomvonalvizsgálatait Kálnoki Kiss Sándor közlekedési szakértő végezte, a végleges nyomvonalról pedig Debrecen közgyűlése döntött. Ha változtatnának rajta, új tervre, új engedélyre lenne szükséges, s ez nem fér bele az uniós támogatás határidejébe. E szakaszon csúcsidőben 15-17 ezer embert kell egy óra alatt szállítani. A Böszörményi úti nyomvonal a sűrűn lakott Vénkert, Libakert, Újkert, Sestekert városrészektől nyugatra fekszik, míg a jelenleg tervbe vett nyomvonal a laksűrűségi súlyvonaltól csak minimálisan keletre, vagyis szinte a legjobb helyen van – magyarázta.
A fák megmaradnak
Az új villamosnyomvonal megkíméli a Dózsa György út fáit – tudtuk meg Varga Lászlótól. A fák közé állítják majd a vezetéket tartó oszlopokat, amelyek “T” alakban emelkednek a két oldal belső sávjaiban haladó szerelvények fölé. Mellettük egyetlen sáv marad az autóknak, leálló sáv nem lesz. A villamospályát szegéllyel választják el, hogy autóval ne lehessen ráhajtani.
Az új villamosberuházás átadása 2010 nyarára várható – mondta Varga László
![]() |
Kapcsolódó anyagok: