Az automatát több száz méteren keresztül vonszolták, azonban az leszakadt a kötélről.
Eközben észlelték a helyszínre érkező járőröket, így a lopás meghiúsult, az elkövetők ismeretlen helyre távoztak.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen és nagy erőkkel megkezdte az elkövetők felkutatását, kézre kerítését.
Mivel az utóbbi hónapokban szinte hetente fordulnak elő hasonló bűncselekmények, várható, hogy a bankok lépéseket tesznek az automaták védelme érdekében – mondta el a Naplónak Varjú Miklós, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara területi szervezetének elnöke.
Mint megtudtuk, a legegyszerűbb és legolcsóbb módszernek a festékpatronos megoldás kínálkozik. Ez esetben olyan eszközt helyeznek el az ATM-ben, mely erőszakos beavatkozást érzékelve festékkel színezi össze a bankjegyeket. A megelőzés költségesebb módja, ha monitorszobát hoznak létre, ahol egy biztonsági őr folyamatosan figyeli a kamerák közvetítette képet.
Varjú Miklós hangsúlyozta: a bankok állandó, online kapcsolatban vannak az automatáikkal, s kizárólag pénzkérdés, milyen eszközökkel védekeznek. – A technika ma többféle hatékony védelmet kínál, s az adott bankon múlik, hajlandó-e megfizetni a biztonság árát.
Az igazság az, hogy mivel a korábbi években nem nagyon fordultak elő efféle bűncselekmények, a pénzintézetek sem költöttek rá túl sokat. Egy-egy automata üzembe állításakor a szakemberek kockázatelemzést végeznek.
Költséges vagy nagyobb többletmunkával járó védelmet csak azután építenek ki, ha a pénzintézet számára már érzékelhető veszteséggel jár az ATM működtetése. Például azért, mert sorozatosan ellopják, megrongálják – mutatott rá. Hozzátette: ha a bankok megteszik a kellő lépéseket, arról hallani fogunk, hiszen a megelőzés szempontjából elemi érdekük a hírverés.
Ismét Dorogon.
Megyénkben legutóbb október 16-án loptak el egy automatát. Akkor a Komádi központjában található OTP pénzkiadóját vitték el a tettesek, akik hajnali háromnegyed háromkor betörték az ATM-nek helyet adó előtér üvegajtaját, drótkötelet hurkoltak a gépre, majd nagy sebességgel elvontatták.
Hajdúdorogon már idén április 7-re virradóan is elkövettek hasonlót. Akkor szintén autóval rángatták ki az ATM-et hajnali 3 órakor.
A bűnözőknek akkor sikerült hozzájutniuk a pénzkazettához.