Nem csitul a Hal a tortán főzőműsor múlt heti adásában kifejlődött botrány. Mint ismeretes, Bangó Margitot megbántotta Rubint Réka és Bódi Sylvi, amikor vacsoráján kiköpték és lefitymálták a feltálalt ételeket.
Réka ráadásul pereputtynak nevezte Bangó Margit családját, ami különösen rosszul esett az érdekeltnek. Elégtételt is vett, alaposan leteremtette a két lányt Kozsó vacsoráján, majd távozott.
Rubint Réka úgy érezte, tiszta vizet kell öntenie a pohárba, és elmondta, nem tudja már, hogyan kéne vezekelnie, vagy bocsánatot kérnie. Férje, Schobert Norbert azonban úgy érzi, hogy nem tartoznak bocsánatkéréssel, elvégre Margit az egészséges életmód terén egy senki, és nem kéne az énekesnő szakmai sikereit összemosni egy játékkal. Szerinte a művésznőnek bírnia kellett volna a kritikát, amit jogosan kapott, hiszen a vacsorára feltálalt oldalas büdös volt.
“Margit, mint egy nagy, fekete varjú, felszállt, és körberepülte a médiát” – mondta az Aktívnak a fitneszguru, aki szerint Margitnak ideje volna leszállnia.
Réka szerint pedig a pereputty egyáltalán nem sértő, nem rasszista kijelentés. Norbi hozzátette, mindketten nagyon szeretik a romákat, és részükről az ügy le van zárva.
Forrás: Zoom