A nap legfontosabb hírei
2024.05.10. 21:53
Ilyen búcsút nem mostanában látott Debrecen
Hatalmas bulival búcsúztak a végzősök a Debreceni Egyetemtől. Díjakat adtak át továbbá Hajdú-Biharban, valamint Csire Zsuzsitól is végső nyugalomra helyezték. A pénteki nap legfontosabb hírei.
Haon.hu
Végzősöktől volt hangos Debrecen belvárosa
Forrás: Napló-archív
- Végzős egyetemistáktól volt hangos Debrecen belvárosa péntek délelőtt. A Sárgulás leglátványosabb része volt napirenden, a felvonulás, melynek alkalmával népi viseletbe öltözve énekeltek és táncoltak a hallgatók.
- Végső búcsút vettek a fiatalon elhunyt szívbeteg lánytól, Csire Zsuzsitól a Debreceni Köztemetőben.
- Bűnösnek mondta ki a Berettyóújfalui Járásbíróság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében azt a vádlottat, akik egy berettyóújfalui társasház építésénél elmulasztotta a munkabiztonsági intézkedéseket, amely miatt a sértett elhunyt.
- Ebben az évben 118 ezer egynyári virág és balkonnövény-palánta talál gazdára. A hagyománynak megfelelően folytatódik az ingyenes virágosztás Debrecenben.
- Intenzív képzések által, az év végéig legalább húszezer álláskeresőnek adnak szakmát. Ezen felnőttképzés különlegessége többek között az, hogy 18 helyszínen indítanak képzéseket Hajdú-Biharban.
- A Magyarországi Falumegújítási Díj nyerteseinek kihirdetése mellett egy natúrpark címbirtokosságot is átadtak Egyeken.
- Fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte az Debreceni Egyetem (DE) Klinikai Központ Urológiai Klinika május 10-én, pénteken.
- Pósán László országgyűlési képviselő tartott sajtótájékoztatót arról, hogy a napokban kiderült: az akkumulátorgyártás ellen felszólaló aktivista benzinkutak üzemeltetéséből keresi kenyerét.
- A közelgő önkormányzati és az európai parlamenti választás apropóján szervez országjárást a Fidesz-KDNP, melynek soron következő állomásaként Nyíradonyban, a Városháza galériatermében tartottak lakossági fórumot péntek délután.
Ajánljuk még:
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Feliratkozom a hírlevélre