VOSZ-konferencia

2023.09.18. 13:23

Papp László: Megfelelő Debrecen vízutánpótlása!

Debrecen gazdaságának jelenéről és jövőjéről tartott előadást a város polgármestere a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konferenciáján.

Bekecs Sándor

Papp László, Debrecen polgármestere a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége hajdú-bihari szervezetének debreceni konferenciáján

Forrás: Czinege Melinda

A július 1-től életbe lépett, a vállalkozások számára kötelezően betartandó kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) rendszerének ismertetése mellett Debrecen gazdasági növekedésének jelene és jövője volt a fő témája a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) hajdú-bihari szervezetének konferenciáján, szeptember 18-án. 

Balogh Károly, a szervezet vármegyei elnöke köszöntőjében elmondta, az EPR kapcsán rengeteg kérdés merült fel a vállalkozók részéről, ezért is kezdeményezték ezt a szakmai fórumot, melyen debreceni és budapesti szakértők tartottak előadásokat.  

– Három fő pillért határoztunk meg, melyeket a jövőben szeretnénk bevezetni. Az első az, hogy a Debrecen 2030 programmal összhangban egy versenyképes ökoszisztémát alakítsunk ki a vármegyében, s „hidat” építsünk a kis- és középvállalkozások és a multinacionális cégek között – határozta meg az elnök. Mint kifejtette, Debrecen gazdasági növekedésével, s a nagyvállalatok betelepülésével sok kérdés felmerült a kkv-k részéről. Ezek megválaszolására nagyvállalatokhoz látogatnak majd el a cégvezetők, illetve az EDC-vel közösen egy beszállítói fórumot is tartanak októberben.

Mindezek mellett a tervek között szerepel a VOSZ Páholy elindítása és VOSZ Pont kialakítása, mely utóbbi egyebek mellett pályázatokkal, hitelkonstrukciókkal kapcsolatosan is segítséget tud nyújtani az érdeklődő cégvezetők számára. 

– Szeretnénk továbbá a generációváltást és az innovációt is a fókuszba helyezni. Utóbbi területen meg kell találnunk azokat a pontokat, melyek révén a kkv-k olyan innovatív módon tudnak fejlődni, hogy később maguk is multikká válhassanak. Erre szerencsére számos kormányzati program rendelkezésre áll – mondta Balogh Károly.  

vosz konferencia debrecen
Balogh Károly vármegyei elnök
Forrás: Czinege Melinda

Debrecen Magyarország második fővárosává válhat 

– Komoly és átgondolt stratégia mentén alakítottuk ki azt, hogy Debrecen az ország második központjává válhasson. Úgy gondolom, elérkeztünk annak a korszaknak a végére, ahol Magyarországot csak Budapesttel azonosították. Debrecen is helyet kér az asztalnál, és elfoglaljuk a nekünk járó pozíciót – fogalmazott előadása elején Papp László. A polgármestert Debrecen és térsége gazdasági fejlődésének jövőben elképzeléseiről szóló előadásra kérték fel a szervezők. Mint elmondta, a Debrecen 2030 program több területet helyez fókuszba: a gazdaság fejlesztésével összhangban figyelmet kell fordítani a közlekedési, az oktatási hálózat fejlesztésére, valamint a fenntarthatóságra és a kultúrára is.

Törekednünk kell arra, hogy a város életének fontos területei képesek legyenek egymással lépést tartani

– mutatott rá. 

Debrecen első embere hangsúlyozta, nagyipari fejlesztések nélkül nincs előrelépés. Ha a város csak a kkv-kra fokuszált volna, akkor azok a vállalatok, melyek Közép-Kelet-Európát célozták meg beruházásaik számára, most máshol telepedtek volna meg. – Több fórumon próbálják a kkv-k és a multik közötti ellentétet élezni, de ez nem jó hozzáállás. A déli ipari övezetben azért indítottuk el a KKV Park kialakítását, hogy lehetőséget adjunk a két szektor összekapcsolódására – fogalmazott. Hozzátette: az elmúlt kilenc év alatt több mint tízszeresére nőttek a debreceni iparterületek, melyek mintegy kilencven százalékát már értékesítették. 

Nem ment el az eszünk, megfelelő a vízutánpótlása a városnak. A felszíni vizek tekintetében pedig eddig soha nem látott lehetőségek nyílnak meg novembertől, amikor elkészül a Civaqua-program első üteme

– emelte ki Papp László. Nyomatékosította: továbbra sem az iparterületek kiszolgálását szolgálja a Civaqua, amelynek második ütemét követően megfelelő vízutánpótlást kap a Nagyerdő és a város jóléti tavai. – Az ide települő iparvállalatokkal pedig a legszigorúbb környezetvédelmi előírásokat tartatjuk be – tette hozzá. 

vosz konferencia debrecen
Forrás: Czinege Melinda

További fejlesztések indulnak a debreceni oktatás területén 

Papp László beszélt arról is, hogy a kormány idén nyáron több jelentős, Debrecent érintő projektet is újraindított, és hamarosan újabb bejelentés várható, amely öt, a város külső ívén tervezett csomópont kialakítását indítja el.

Az uniós források megnyílásával a közösségi közlekedés is a fókuszba kerül, s elindulhat a 3-as villamos fejlesztése, amely a tócóvölgyi vasútállomást köti össze a 100-as vasútvonal melletti állomással a keleti városrészen. Emellett folytatódik a Debreceni Nemzetközi Repülőtér fejlesztése is. A következő hónapban elindul a terminál kisebb átépítése, bővítés

– sorolta.

A városvezető beszélt arról is, hogy fő célkitűzésként szerepel a város megtartóerejének növelése is. Az elmúlt években jelentős fejlesztések történtek az oktatás területén, hogy az ide települő vállalkozások helyben találjanak számukra megfelelő munkaerőt. A következő években tovább bővül a szakképzési kapacitás: épül egy új kollégium, valamint három intézményét is bővíti a Debreceni Szakképzési Centrum.

– A fenntarthatóság jegyében számos program elindult. Saját forrásból korszerűsítjük a város közvilágítási rendszerét, lakossági LED-csere programot indítottunk, több tízezer fát ültettünk; valamint újraindult a panelprogram is – sorolta Papp László. Mindezek mellett mintegy 20 milliárd forintot fordíthattak különböző kormányzati és uniós források bevonásával kulturális fejlesztésekre, melyek eredményeként tavaly augusztusban a Csokonai Fórum, idén szeptember 17-én pedig a Csokonai Nemzeti Színház nyithatta meg a kapuit, így Debrecen lett az első vidéki város Magyarországon, amely két színházat is működtet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában