Fegyházbüntetést kaphat a besurranó

Ebes – A vádlott egy ebesi étterembe besurranva szeszes italt és egyéb vagyontárgyakat tulajdonított el.

A férfi január közepén az éjjeli órákban a nyitva hagyott ajtón keresztül bement egy ebesi étterembe, és ott magához vett öt üveg márkás szeszes italt. A vádlott ezután a pénztárgépéből kivett mintegy 26 ezer forint készpénzt, majd két italos üveget összetört és szeszes itallal leöntötte a pénztárgépet, ami meghibásodott. A férfi magához vette még az étterem ügyvezetőjének laptopját és egy mikrofonkészletet. A cselekménnyel mintegy 273 ezer forint lopási, és több mint 10 ezer forint rongálási kárt okozott. A lopási kár nagy része megtérült, mivel a vádlott a laptopot és mikrofonkészletet útközben eldobta, majd azokat a hatóság visszaadta a sértetteknek.

Érdemben bírálja el

A Hajdúszoboszló Járási Ügyészség a többszörös visszaeső, cselekményét részben beismerő vádlottal szemben kisebb értékre elkövetett lopás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon. Vádiratában fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott, továbbá kérte, hogy a bíróság a sértett által előterjesztett polgári jogi igényt érdemben bírálja el.

HBN



Hajdúszoboszló.
HAON.HU






hirdetés