NGM: regionális szakképzési konferenciákat tartanak országszerte

Budapest – Regionális szakmai szakképzési és felnőttképzési tanévkezdő konferenciát tartanak országosan hét helyszínen szeptemberben – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint eddig Nagykanizsán, Szekszárdon és Budapesten rendezték meg a konferenciát 800 résztvevővel, csütörtökön Miskolcon tartják az eseményt, a hónap második felében pedig Debrecenben, Budapesten és Kecskeméten várják az érdeklődőket.

Az NGM közölte, a konferenciákon fontos információkat adnak át a szakképzés és felnőttképzés stratégiai kérdéseiről a tankerületek, intézmények vezetőinek, pályaorientációs szakembereknek, felnőttképzők munkatársainak, pedagógusoknak, általános iskolai igazgatóknak.

A helyi kereskedelmi és iparkamarák szakemberei tájékoztatják a résztvevőket a köztestület szakképzési szerepvállalásáról, főbb feladatairól, a képzés-oktatás kihívásairól, a gazdaság elvárásairól.

A résztvevők külön előadásban hallhatnak a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) pályázati felhívások szakmai tartalmáról, az érdeklődők megismerhetik a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szolgáltatásait.

A konferenciákra az Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal erre kialakított aloldalán (https://www.nive.hu/) lehet regisztrálni – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .

Debrecen.
HAON.HU






hirdetés