Tündérszépek 2021

2021.02.10. 14:51

Kisugárzása viszi előre a gyönyörű lányt

Pintér Bettina próba szerencse alapon indul a Tündérszépek versenyen.

20210204 Debrecen fotó: Kiss Annamarie KA Hajdú-Bihari Napló Tündérszépek szépségverseny fotózás. képen: Pintér Bettina induló

Fotó: Kiss Annamarie

Már nem sok idejük maradt jelentkezni az országos szépségversenyünkre azoknak a lányoknak, akik úgy gondolják, megállnák a helyüket a jelenlegi mezőnyben. Továbbra is minden szépséget biztatunk, hogy vegyen részt a Tündérszépek versenyünkön.

A fotózások szünet nélkül zajlanak, melyek alkalmával gyönyörű lányokat ismerhetünk meg. Pintér Bettina ápolónőként dolgozik, ami az első perctől sejthető volt bájossága s kedvessége miatt. Szerkesztőségünk tagjai meglepődtek a 26 éves lány határozott fellépésén s a kellemes kisugárzásán, mely minden bizonnyal segíteni fogja a versenyben az előrébb jutását. Bettina szabadidejében főzőiskolába jár, s a jövőbeli tervei között szerepel, hogy diplomát szerezzen. A megmérettetésünkre kíváncsiságból jelentkezett; nem versengeni szeretne, csak jól érezni magát, s megtudni, meddig képes eljutni. Természetesen a fődíj is kecsegtető volt számára.

Vámosi Kira

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!