szon-sportoldal

2008.04.08. 14:57

Idősebbek is elkezdhetik

<p>Jövő héttől, azaz április 17-től kezdődően az 55 év felettiek, vagyis a szépkorúak csütörtök délelőttönként szervezett körülmények között ingyenesen használhatják a Városi Stadiont.</p>

A Városi Stadiont üzemeltető Nyírsuli Kht. azt is feladatul kapta a tulajdonos önkormányzattól, hogy életkortól függetlenül valamennyi korosztály számára biztosítsa a sportolási lehetőséget a létesítmény kapuin belül – derült ki a keddi sajtótájékoztatón, amelyen egy újszerű kezdeményezést jelentettek be az érintettek.

Bartha László, a kht. ügyvezető igazgatója közölte, hogy április 15-vel a Nyírsulin belül megalakul a Szépkorúak Sport Klubja, amely az 55 év feletti korosztálynak kínál majd mozgási lehetőséget.

A jövő héttől kezdődően minden csütörtökön 9-12-ig a szépkorúaké lesz a létesítménye, délelőttönként szervezett körülmények között tekézhetnek, lábteniszezhetnek, teniszezhetnek, kocoghatnak és ultizhatnak a többségében nyugdíjasok által érintett korosztály képviselői. Dajka László, a projektért felelős, idén szép korba lépő sportvezető hozzátette: amennyiben igény mutatkozik rá, úgy a sportágak és a napok számát is igyekeznek majd bővíteni. Az érdeklődőknek nem kell mást tenni, mint 300 forintért kiváltani az egy évre szóló klubtagságit, és onnantól kezdve a jelzett időpontban rendszeresen ingyen használhatják a létesítményt.

Kiderült, a kezdeményezés nem egyedülálló az országban, Kaposváron, Győrben és Ózdon nagy sikerrel működik már hasonló klub, különösen a borsodiak agitálták a nyíregyháziakat, hogy ők is álljanak elő hasonló programmal. A keddi összejövetelen a Nyíregyháza és Térsége valamint a Megyei Nyugdíjas Szövetség képviselője is üdvözölte a kezdeményezést, reményüket kifejezve, hogy a megyeszékhelyen élő 20 ezer nyugdíjasból minél többen élnek a lehetőséggel.

- Bodnár Tibor -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!