Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.06.25. 13:19

Ülésezik a megyei közgyűlés

<p>Nyíregyháza - Elkezdődött a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés, a napirend szerint a képviselők 27 pontot tárgyalnak.</p>

13:10: Véget ért helyszíni közvetítésünk. További részletek hamarosan.

13: 05: Nyíregyháza önkormányzata a nyíregyházi Benczúr tér 21. alatti ingatlancsoportból egy 66 négyzetméteres lakást, két 123 négyzetméteres lakást, valamint az ingatlan múzeum felőli részéből elkerített, mintegy 300 négyzetméteres földterületet a megyei önkormányzat tulajdonába adta – erről tájékoztatták a képviselőket.

A következő pont az Igrice kamping értékesítése. Korábban nagy vitákat váltott ki, hogy a megyei önkormányzat nem adta el a területet, holott az Állatpark fejlesztéséhez ez elengedhetetlen. Seszták Miklós azt javasolta, hogy vegyék le napirendről a kérdést, mert úgy vélte, hogy mivel nincs meghatározva, hogy az ár bruttó vagy nettó, nem szavazhatnak érdemben a kérdésről. A testület megszavazta a javaslatot. Az ibrányi Fráter kúriát 15 millió forintért adta el az önkormányzat, a Búza u. 5. alatti irodaház értékesítésére kiírt pályázatot pedig érvénytelennek nyilvánították.   

12:55: Szünet után a Primom Alapítvány alapító okiratának módosításával folytatódik a közgyűlés. Változik a kuratórium összetétele: az elnök Czomba Sándor, az alelnök Balogh Zoltán lett.

Az újfehértói Bajcsy gimnázium átvételéről tavaly áprilisban határozott a közgyűlés, ám akkor konkrét időpontot nem határoztak meg. A testület most úgy döntött, hogy augusztus 1-jével átveszik az intézmény fenntartó jogát, s mivel az igazgató nyugdíjba megy, az igazgatói teendők ellátásával a következő év júliusáig Buczkó Ágnest, a nevelőtestület tagját bízták meg.

12:40: A Primom Alapítvány alapító okiratának módosítása előtt Seszták Oszkár, a közgyűlés elnöke szünetet rendelt el.  

12:20: A Jósa András Oktató kórház alapító okiratának módosítása kapcsán több képviselő is érdeklődött arról, a lapunk által is megírt problémáról, miszerint az intézményben a teljesítmény volumen korlát (tvk) átlépése miatt műtéteket kell elhalasztani.

Dr. Pikó Károly, a kórház főigazgatója elmondta: tettek lépéseket a probléma megoldására, s ígéreteket már kaptak arra vonatkozóan, hogy az intézmény számára meghatározott tvk-t megemelik, ám ez még nem történt meg. Elmondta, hogy a lakosság türelme véges. Dr. Kiss Gábor, az MSZP frakcióvezetője úgy vélte, ha a kórház nem tud ez ügyben eredményeket elérni, a közgyűlésnek kell tennie valamit. Seszték Oszkár, a közgyűlés elnöke azt ígérte, a napirendi pontok megtárgyalása után visszatérnek erre a problémára.

12:00: Az Éltes Mátyás általános iskola, speciális szakiskola igazgatói posztjára a testület Tamáskó Sándort bízta meg a következő öt évre. A Területi Gyermekvédelmi Központ igazgatója, Lippai Gergely megbízatása szeptember 30-án lejár, a tisztségre a testület pályázatot ír ki. A megyei levéltár igazgatója, dr. Nagy Ferenc megbízatása november 30-ig érvényes, a posztra ugyancsak pályázatot ír ki az önkormányzat.

A személyi kérdések után önkormányzati fenntartású intézmények alapító okiratainak módosítására kerül sor. Elsőként a Pszichiátriai Szakkórház, majd a Szatmár-Beregi Kórház és gyógyfürdő, a Jósa András Oktató kórház, gyermekvédelmi, illetve szociális intézmények és a Primom Alapítvány alapító okiratát módosították a képviselők.

A Pszichiátriai Szakkórház esetében névváltoztatásra is sor került: az intézmény július 1-jétől Sántha Kálmán Mentális Egészségközpont és Szakkórház néven működik tovább. Dr. Helmeczy László megkérdőjelezte a névváltoztatás indokoltságát, s azt mondta: teljesen értelmetlen, ráadásul sokba is kerül. Seszták Oszkár szerint a névváltoztatás egy stigmától is szeretné megszabadítani az intézményt, amellett, hogy az ellátás kibővítését is jelzi.

11:42: Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke azt mondta: nem érzékelt politikai nyomásgyakorlást a kinevezések során. Dr. Helmeczy László szerint a kiírások során nem történnek törvénytelenségek, ám az igaz, hogy elegánsabb lett volna valamennyi jelöltet meghallgatni.

Egyszerűbb egy testületet úgy vezetni, hogy a vezető koalíció abszolút többségben van, ám ez jóval nagyobb felelősséget is jelent – jelentette ki. Sulyok József (MSZP) szerint érthetetlen, hogy ha valaki 15 évig vezetett kiválóan egy intézményt, miért nem folytathatja a munkáját, s azt sem érti, miért nem érdemli meg a pályázó, hogy megindokolják a döntést.

A testület úgy döntött, hogy sem Kovács István, sem Vass Béla pályázatát nem fogadják el, s új pályázatot írnak ki. Juha Pál, a nagydobosi Perényi Péter általános iskola, készségfejlesztő speciális szakiskola igazgatója nyugdíjba vonul, a testület Juha Pálnak címzetes igazgatói címet adományoz. Az intézmény igazgatói posztjára új pályázatot írnak ki, miután a közgyűlés a beérkezett pályázatot eredménytelennek nyílvánította.

11:25: A közgyűlés szervezeti és működési szabályzata (szmsz) módosítása a következő napirendi pont. Szabados József (MSZP) a gazdasági bizottság elnökeként elfogadásra javasolta a tervezetet, mint ahogyan a pénzügyi bizottság elnöke, Nagy Sándor (MSZP) és a jogi bizottság elnöke, dr. Karakó László (Fidesz) is hasonló véleményt fogalmazott meg. A testület egyhangúlag elfogadta az előterjesztést.

A Térségi Integrált Szakképzési társulás működéséhez szükséges infrastrukturális fejlesztés a következő napirendi pont: az ehhez szükséges pályázat benyújtásáról, illetve az önrész biztosításáról szavaznak a képviselők: Az önerő 4.476.000 forint, a testület megszavazta a hozzájárulást.

Az idei költségvetést néhány, önkormányzati fenntartású intézményben bekövetkezett változás miatt módosította a testület, majd személyi kérdésekben döntenek a képviselők. Elsőként a záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium és dr. Béres József kollégium igazgatóját nevezik ki.

A döntés előtt dr. Kiss Gábor, az MSZP frakcióvezetője elmondta: azt kénytelenül tudomásul veszi, hogy a vezetők kiválasztásakor politikai erők állnak a háttérben, ám azt nem, hogy a pályázati kiírások nem felelnek meg a jogszabályi előírásoknak. Nem érti, hogyan fordulhat elő, hogy azok a bizottsági tagok, akik előzetesen pozitívan állnak egy-egy jelölthöz, megtudván, kit kell támogatniuk, a szavazáskor inkább tartózkodnak.

Vitatja, hogy aki politikailag alkalmas egy tisztség betöltésére, az szakmailag is minden esetben alkalmas. Politikai megfontolás alapján történik a kinevezés, de a nyílvánlavló jogszerűtlenségeket ki lehetne iktatni azzal, ha az ellenzék legalább ismerné a politikai szándékot. Ez minden, mai személyi kérdésre igaz – mondta.  

10:45: Az autópálya rendőrség fő feladata nem a mérés és a bírságolás, sokkal inkább a mélységi ellenőrzések végzése, a közlekedés biztonságának fenntartása. A főkapitány szerint az a testület hatékonyan végzi a munkáját.

Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke a megélhetési bűnözésről szólva azt mondta, sok önkormányzatot sújt, és azt javasolta, felejtsék el azt a kifejezést: bűnözés van, nem megélhetési bűnözés.

A testület egyhangúlag, nem és tartózkodás nélkül fogadta el a beszámolót, majd a közgyűlés elnöke öt perc szünetet rendelt el.  

10:38: Sulyok József (MSZP) az indokolatlanul kitett táblák és indokolatlanul felfestett jelek káros következményeiről beszélt, s azt mondta, a traffipax nem minden esetben segíti a közlekedőket, sőt, nem egy esetben maga a berendezés okoz balesetet, hiszen az utósok azt figyelik, hol vannak a sebességmérők, s emiatt okoz vagy szenved balesetet. Át kellene nézni az útjainkat, hogy mindenhol helyesen vannak-e kihelyezve a táblák.

Hovánszki György szerint a lakosság érzi, hogy javul a közbiztonság, s gratulált a rendőrség munkájához. Gulácsi Mihály (MSZP) azt mondta, a vagyon elleni bűncselekmények számának szaporodása nagy gond, s azt kérte, ennek visszaszorítására helyezzen nagyobb hangsúlyt a rendőrség.

Lipők Sándor (Fidesz) úgy vélte, a lakosság nagy része nem meri bejelenteni a vagyon elleni bűncselekményeket, mert félnek. Szepesi István válaszában kiemelte: a felvetések nagy részét ő maga is jogosnak tartja. A megélhetési bűnözéssel kapcsolatban elmondta: országos program működik a színesfém tolvajok, illetve a fatolvajok visszaszorítására, abban bízik, hogy a program hamarosan az eredményekben is megmutatkozik.

A besurranókkal kapcsolatban kiemelte, hogy ezen esetekben nagyon kevés a nyom, amin elindulhatnak, ezért a lakosság együttműködésére is szükség van az eredményességhez. Fontos, hogy ne csak a rendőrségre támaszkodjanak ez ügyben, de ők is mindent tegyenek meg értékeik védelmében. A megemelt bírságokról szólva azt mondta: nem azért vezeték be ezeket, hogy megsarcolják az autósokat, hanem azért, hogy a hazánkban kiugróan magas közlekedési baleseti számot visszaszorítsák.     

10:22: Jenei Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy vidéken egyre több a lopás és a garázdaság, ez pedig a lakosság biztonságérzetét rontja. Rendkívüli haláleset esetén Debrecenben végzik csak el a boncolást, és bár az odaszállítást költségeit a rendőrség fedezi, a visszaszállítást a családnak kell állnia, ez pedig több tízezer forinttal is megemelheti a temetés költségeit – a régi rendszer visszaállítását kérte Halmi József (MSZP).

Juhász Zoltán (MDF) két problémát emelt ki: a sokat dolgozó rendőrök jutalmazását nem lenne szabad elfelejteni, hiszen a motiváció esetükben sem elhanyagolható. A traffipaxok számának növekedése, a bírságok emelkedése sem esetben nem éri el a célját, hiszen sokan nem tudják kifizetni a bírságot. Ezért azt kérte, a traffipaxok hollétéről időben és a jelenleginél több helyen értesítsék a lakosságot.

Dr. Helmeczy László (Összefogás a megyéért) azt tudakolta, miért volt szükség 22 főből álló autópálya rendőrségre? Erre a 26 kilométerre, minek? – kérdezte. A lakásbetörések száma nő, a felderítés viszont csökken – mondta. Bizonyos körök lopják el a tisztességes emberek tisztességes munkával megszerzett vagyonát, ez pedig ebben a megyében különösen fájó. A traffipaxok számának ilyen mértékű növekedését nem a közlekedésbiztonság indokolta, hanem az, hogy az állam a lehető legnagyobb mértékben meg akarja sarcolni az autósokat.   

10:10: A megye közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság javítása érdekében tett intézkedésekről számol be a testületnek Szepesi István r. dandártábornok, megyei rendőr-főkapitány.

Új helyzetben van a rendőrség – kezdte a beszámolót a főkapitány, utalva arra, hogy januártól a rendőrség és a határőrség integrációja új szervezeti felépítést, s új feladatokat is hozott. A megyei rendőrség állománya, a budapesti után a második legnagyobb az országban, 2843-an teljesítenek szolgálatot Szabolcsban.

Az integráció nem ért véget, hiszen az átképzések időigényesek, ezek intenzíven zajlanak. Szinte minden mutatóban javult az eredményesség, s a közlekedési balesetek száma is csökkent. Megnőtt a közterületi jelenlét, ezzel a lakosság biztonságérzete is javult. A társszervek – polgárőrség, vagyonvédelmi kamarák, települési önkormányzatok – segítségét is megköszönte a főkapitány, kiemelve, hogy a szoros és hatékony együttműködés a sikeres működés egyik lényeges eleme.

Az önkormányzati és rendészeti bizottság örömmel tapasztalja, hogy csökken a bűncselekmények száma és ezzel együtt nő a megelőzésre fordítható energia, s azt javasolták, hogy a testület fejezze ki köszönetét és elismerését a rendőrségnek a schengeni csatlakozás sikeréért.

9:55: A zárt ülésen a testület úgy döntött, hogy a hatmilliárd forintot svájci frank alapú kötvényben veszi fel, s azt 20 év alatt törleszti vissza, öt éves türelmi idővel.

Folytatódik a közgyűlés, lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, s az elmúlt közgyűlés óta történt fontosabb eseményekről esik szó. Dr. Helmeczy László arról beszélt, hogy a jogi bizottság a kéthavi illetményt szavazott meg jutalomként az alelnöki munkájáért a korábbi alelnöknek, a jelenlegi alelnöknek, Seszták Oszkárnak, úgy vélte, ez több mint zsenánt.

Dr. Karakó László, a nevezett bizottság elnöke szerint a testület jogszerűen járt el, s arra kérte dr. Helmeczy Lászlót, hogy ne húzza az időt és hogy csak a tényekre hivatkozzon. Dr. Helmeczy László azt mondta, az, hogy milyen témákban és hányszor szól hozzá, az az ő szuverén joga, abba senki sem szólhat bele, még dr. Karakó László sem.   

9:25: Napirend előtt kért szót Jakab Ferenc (Fidesz), s a katasztrofális meggyárakról beszélt. Tavaly a termés nagy része lefagyott, így érthetetlen, hogy miért ilyen alacsony az átvételi át – mondta. A termelők kétségbe vannak esve, a nevükben emelt szót Jakab Ferenc.

Úgy vélte, a közgyűlésnek és a minisztériumnak is azonnali lépéseket kell tennie. Azt kérte, a közgyűlés elnöke jelezze a problémát a szakminisztériumnak, s akadályozzák meg, hogy külföldről érkezzen meggy hazánkba a főszezonban. Seszták Oszkár azt mondta, élni fog felterjesztési jogával, erről az utolsó napirend során döntenek majd. Az első napirendi pont a megyei önkormányzat kötvény kibocsátását lebonyolító pénzintézet kiválasztása – a testület zárt ülésen tárgyalja a kérdést.

9:15: Az ülés elején Som István a megyei közgyűlés bronz emlékérmét vehette át Seszták Oszkár közgyűlési elnöktől hitbéli meggyőződése melletti, egész életpályája során tanúsított példamutató helytállásáért.

Napirend előtt Seszták Oszkár, a közgyűlés elnöke a testület nevében gratulált a Jósa András Oktató kórház vezetésének és dolgozóinak a nemrégiben átvett Nemzeti Minőségi díjhoz, a Móricz Zsigmond színház társulatának pedig a Pécsi Országos Színházi fesztiválon kapott elismeréséhez. 

Kapcsolódó cikkek:

- Száraz Ancsa -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!