Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.04.22. 13:21

Ingyen ebéd a rászorultaknak Tiszadadán

<p>Tiszadada - Tiszadada az alapítványnak köszönhetően rendszeresen kap különböző élelmiszereket az EU intervenciós alapjából is, ez az elmúlt esztendőben meghaladta a 4,5 millió forintot.</p>

Tiszadada azon kevés számú települések egyike a megyében, amely az idén is megpályázta a Gyermekétkeztetési Alapítvány által kiírt „Mindenki ebédel” elnevezésű programot, s az önkormányzati pályázat most is nyert. Tizenöt iskoláskorú és öt óvodás gyermek jut így térítésmentesen naponta melegíthető készételekhez.

Az önkormányzat az előző évekhez hasonlóan 150 ezer forinttal járult a pályázat sikeréhez és bíznak benne, hogy jól döntöttek, mivel ezért az összegért másfélmillió forint értékben kerül a községbe élelmiszercsomag. A település nem csak ebből profitál, hiszen az alapítványnak köszönhetően rendszeresen kapnak különböző élelmiszereket az EU intervenciós alapjából is, ez az elmúlt esztendőben meghaladta a 4,5 millió forintot. A programok egyre népszerűbbek a településen.

Ezt mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy naponta akad egy-egy érdeklődő, aki az iránt érdeklődik az önkormányzat konyháján, hogy mikor kaphatnak ismét élelmiszercsomagot. A rászorultságot jelzi , hogy osztásonként 160 család részesedhet a csomagokból. Ez a szám – ha kismértékben is –, de tovább növekszik – írta Tarnai László.

- M. Magyar László -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!